Sport

2017.01.11. 15:35

A legenda visszatért

Székesfehérvár - Disztl Péter a Videoton FC egykori kiváló, 37-szeres válogatott kapusa ismét Fehérváron, szeretett klubjában dolgozik.

Káldor András

- Közel öt év után tért haza, ha lehet ezt mondani, milyen érzés ismét piros-kékben lenni?

- Nehéz ilyenkor mit mondani, hiszen két olyan hónap után vagyok, amit nem kívánok senkinek. Amikor Kenyeres Imre utánpótlás sportigazgató felhívott, sejtettem, hogy ebből lehet valami. Mindenki tudja azt, hogy milyen érzelmekkel és milyen szívvel voltam, vagyok és leszek a Videoton iránt. Én csak egyszer akartam elmenni innen, amikor 1987-ben a Honvédba igazoltam, a többi távozásom mind a vezetésnek, és az aktuális edzők hozzáállásának volt betudható. Bárhol is dolgoztam, mindig mindent elkövettem azért, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. Rendkívül jó érzés volt belépni az öltözőbe, az utánpótlásban nagyszerű emberekkel, régi barátokkal, és remek edzőkkel dolgozhatok együtt.

- Mi lesz a feladata, a komplett utánpótlás kapusai a felügyelete alá fognak tartozni?

- Az U16-os, az U17-es, valamint az U19-es csapatok kapusait készítem fel a jövőben. Ez hat-hét kapust jelent, de ez a létszám bővülhet, mert az U17-es csapathoz érkezik a jövő héten egy szerb kapus. Hegedűs Ferenccel csináljuk együtt, akivel mindig is baráti viszonyban, jó kapcsolatban voltam.

Disztl Péternek jól esett, hogy gondoltak rá a klub vezetői Fotó: Koppán Viktor

- Tisztában vannak a fiatalok azzal, hogy egy klublegenda foglalkozik velük?

- Ezt inkább tőlük kellene megkérdezni

- Túl van az első foglalkozásokon, az első látásra milyenek az utódok, ki lehet nevelni egy Disztl Péterhez hasonló svádájú hálóőrt?

- Nagyon rövid ideje vagyok itt, az első időszak az ismerkedésé lesz. A bajnokságok beindulása lesz az igazi fokmérő, akkor indul be igazán a meló, és addigra sok minden kiderülhet.

- A tanítványait hosszú évek alatt figyelve átragadt rájuk az önt jellemző maximalizmus, véleménye szerint el lehet ezt érni az itteni srácokkal is?

- Azt szoktam mondani, hogy a kapusposzton nem lehet hazudni. Itt ha nem a maximumot nyújtja a játékos az edzésen, akkor gólt kap. Ha nem figyel oda minden egyes lövésre, és egyre több gólt kap, akkor azt fogják majd mondani, hogy csere"! Itt nincs mese, az összes lövésre koncentrálni kell! Hibák előfordulhatnak, lehet a kapusnak rosszabb napja is, de ezeken mindig túl kell lendülni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!