Sport

2009.04.16. 02:29

A kihagyott büntetők miatt vesztett az Alba csapata

Szombathely -Tegnap este Vas székhelyén két olyan csapat csapott össze - a Falco KC és az Albacomp -, amelyiknek létkérdés volt a siker. A két akarat közül a hazai együttesé érvényesült.

Silye Sándor

A lét volt a tét, mondhatta mindkét csapat némi pátosszal a kezdés előtt, ráadásul ennek a kijelentésnek valóság- alapja volt, mint azt egy nappal korábban már kifejtettük.

- Egy edzést tartottam csak a csapatnak, néhány technikai és taktikai gyakorlatot vettünk végig. Az együttes helyzetét tekintve azt mondom, nem lehet mindig csak előre és felfelé menni, az Albacomp az elmúlt időszakban hullámvasúton ült, azért dolgozunk, hogy újra elinduljunk előre - mondta Peter Stahl, az albások szerdán kinevezett új technikai igazgatója.

- Mindkét csapat gödörben van, a mai találkozón az dönthet, ki hibázik keveset. Kemény csata várható - jelentette ki a másik oldalon Szrecsko Szekulovics.

A vártnál kevesebb néző előtt, Radovics büntetőivel kezdődött a csata. Stahl mester az első percektől kezdve folyamatosan kommunikált a pályán lévőkkel, és a kispadon ülőkkel egyaránt. Változatos volt a játék, hol itt, hol ott volt az előny. Ami bosszantó volt, a 6. percben a harmadik fehérvári eladott labda miatt lehetett mérgelődni. Na meg a fránya büntetők miatt... Mint az várható volt, sok pont esett, ez első 10 perc nem a védekezést dicsérte. Morrison, Hanga, Radovics pontjai jelentették a fehérvári lépés-előnyt, amely percekig 5 pontban állandósult. Aztán már három lett oda (14. perc: 41-38), mert az elhibázott albacompos büntetőket triplákkal büntette a Falco, sőt túl messzire ment a vendéglátó. Simon és Doyne gyengélkedett, Hangát a harmadik faultja állította meg, miközben a csapat teljesen megállt.

Az első húsz percben kapott 59 pont és a kihagyott kilenc büntető egész egyszerűen sok(k) volt a javából, miként a tripla dobószázalék (46-0!) is.

Térfélcsere után a látogatók két triplával nyitottak, és öt pontra csökkentették a hátrányt. Majd már vezetett az Albacomp (26. perc: 65-69), a csapat 17 pontot vert 7 perc alatt a bajnokra. Megint fordult az állás, Simon eladott labdája biztosította a Falco előnyét a záróra előtt. Sőt, az első két percben 6-1-et produkált a vasi alakulat, így megint megléptek. Keményedett a játék, Hangát kétszer is letaglózták, természetesen sportszerűtlen hiba nélkül... Két és fél perccel a vége előtt tízzel vezetett a hazai csapat, így bravúr kellett volna a győzelemhez. Meg persze dobáspontosság, a végén néhány rossz célzás, no és a harmatos második negyed miatt veszítettek a fehérváriak. A második félidőben javult az Alba, de lesz dolga Peter Stahlnak...

Falco KC Szombathely-Albacomp: 100-93

(28-29, 31-17, 18-27, 23-20)

Szombathely, 2000 néző: vezette: Benczur, Hegedüs, Győrffy.

Falco: KÁLMÁN 17/3, HUDSON 22/12, Csirics 11, Perincsics 16/3, HORVÁTH 17, csere: Vrsaljko 14, Pankár 3/3, Lakatos , Vida , vezetőedző: Szrecsko Szekulovics.

Albacomp: Simon 6, Doyne 10/3, RADOVICS 23/3, Bell 17/3, MORRISON 23, csere: Hanga 11, Soós 2, Góbi 1, Keller , szakmai igazgató: Peter Stahl.

Kipontozódott: Horváth (38.).

Az eredmény alakulása: 2. perc: 0-4, 7. perc. 19-16, 11. perc: 28-33, 17. perc: 54-40, 22. perc: 61-56, 29. perc: 73-71, 34. perc: 86-78, 38. perc: 97-87.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!