Sport

2006.07.29. 02:29

A Grasshoppers

Székesfehérvár - Közel négy órás késéssel landolt az FC Fehérvár küldöttsége tegnap kora este a ferihegyi repülőtéren. A csapat ma délelőtt 10.30-tól már a Sóstói pályán gyakorol.

Mórocz Zsolt

Nem éppen a leányálom kategóriába sorolhatjuk az FC Fehérvár kazahsztáni túráját, hiszen az előre megadottaktól eltérően, a tegnap hajnali elindulást követően a csapat majd négy órás késéssel érkezett haza Kazahsztánból, az UEFA-kupa előselejtezőjének visszavágójáról. Nem csoda, hogy a küldöttség tagjai meglehetősen fáradtan kászálódtak ki a repülőgépből. Arról már nem is beszélve, hogy ma, 10.30-kor már Sóstón gyakorol a társaság.

Miközben Amszterdamban még a csatlakozásra várt az FC Fehérvár, Nyonban ki-sorsolták a kupa második fordulójának a körét, s ennek alapján a fehérváriak ellenfele a svájci Grasshoppers lesz.

- Ahogy azt előre elterveztük, sikerült megvalósítanunk az elképzelésünket, vagyis gólt szereztünk Almatyban. Azt követően sok helyzetet dolgoztunk ki, de azok kimaradtak. A vége egy kissé meleg volt, de a továbbjutásunk nem forgott veszélyben. Azt viszont botrányosnak tartom, hogy az Európa-kupában közel 12 ezer kilométert utaztunk, s így lényegében pihenés nélkül kell kiállnunk a hétfői bajnoki rajtra. Ami a Grasshoppers csapatát illeti, nem egy könnyű ellenfél, fel kell térképeznünk őket. Jobb lett volna idegenben kezdeni, de hazai pályán előnyt kell szereznünk. Jó a svájci futball, jellemző, hogy a válogatottjuk ott volt a németországi vb-n - mondta a ferihegyi repülőtéren Csertői Aurél, az FC Fehérvár szakvezetője.

- Tudtam előre, hogy továbbjutunk, s ha az első fél-időben értékesítjük a helyzeteinket, akkor sokkal simább lett volna a dolgunk. Így a végére egy kissé izgalmassá vált a találkozó, de nagyon örülünk, hogy mi kerültünk be a következő körbe. A Grasshoppers már egy másik kategóriát jelent, de ellene is csak az a célunk, hogy továbbjussunk - mondta Koller Ákos.

- Nem tudom, hogy hány lövés zúdult a kapumra, de az biztos, hogy a Kairat nagyon rohamozott. Hála istennek, sikerült jópár lövést hárítanom, de úgy vélem, hogy ez természetes dolog, s nagyon örülök, hogy ennyivel tudtam segíteni a társaimnak. A továbbjutás nem csak az én érdemem, abból a csapat valamennyi tagja kivette a részét - mondta szerényen a visszavágó egyik hőse, Sebők Zsolt.

- A góllövő cipő eddig is a rendelkezésemre állt, csak időnként kihagyott. Most viszont nem hagyott cserben, s ez nagy boldogságal tölt el. A Grasshoppers? Meleg lesz, de nem állunk meg - mondta az Almatyban gólszerző Sitku Illés Béla.

- Úgy gondolom, hogy a továbbjutással hoztuk a kötelezőt. A büntető jogosságáról némi kétségeim vannak, látnom kellene a felvételt. Úgy gondolom, hogy a Grasshoppers ellen is sikeresek lehetünk, de most a ZTE elleni, hétfői bajnoki rajt a legfontosabb számunkra. Nagyon remélem, hogy az a kimerítő utazás, ami egy kissé kikészítette a csapatot, nem hagy majd nyomot a ZTE elleni hétfői játékunkon - közölte lapunkkal Farkas Balázs.

Hétfőn, 20 órakor az idei bajnokságban is bemutatkozik az FC Fehérvár, a Sóstói Stadionban a Zalaegerszeg lesz a piros-kékek riválisa. Viszont a szakmai stáb, nyilván már a Grashoppers elleni találkozóra is felkészül. Az UEFA-kupa második selejtezőkörében az első mérkőzésre augusztus 10-én Fehérváron kerül majd sor, míg a visszavágót augusztus 24-én rendezik Zürichben.

Lapunk információi szerint a Temesvár tulajdonosa hétközben úgy döntött, hogy Simek Pétert senkinek, így az FC Fehérvárnak sem adják kölcsön. Viszont érkezhet Julinho, aki Rió de Janeiróban augusztus 16-ára kapott érvényes repülőjegyet...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!