női kézilabda

2019.11.27. 22:40

A finneket fogadják majd

A világbajnokság miatti másfél hónapos szünetet igyekszik kihasználni az FKC női kézilabdacsapata. Pénteken edzőmeccset vívnak, hazai pályán.

Horog László

A világbajnokság szombaton veszi kezdetét Japánban, az eseményen természetesen érintett nemzeti együttesünk is. A bajnokság december végéig szünetel, az utolsó, Békéscsaba elleni, hazai, győztes mérkőzést követően Deli Rita vezetőedző egyhetes pihenőt adott játékosainak, a lányok november 25-én vették fel ismét a munkát. Pénteken, 18 órakor edzőmeccset vívnak a Verseci úti csarnokban, nemzetközi találkozóra kerül sor, ugyanis Finnország válogatottját fogadják, várják a drukkereket. A nyelvrokonok hétfőn érkeztek volna, ám hazájukban sztrájkok zajlanak, ami érintette a Helsinki mellett található repteret is, emiatt a hét első napján nem tudtak elutazni, csak kedden, így éppen beestek az első edzőmeccsükre, amit Balatonlellén vívtak Szlovákia nemzeti együttesével, 12 gólos vereséget szenvedtek északi szomszédainktól.

Hosszú idő után ismét meghívót kapott a juniorválogatottba az Alba tehetsége, Utasi Linda, aki egy Siófokon rendezett nemzetközi tornán jutott szóhoz, a Golovin Vladimir irányította együttesben. A mieink a dánokkal, a norvégokkal és a románokkal találkoztak, a tavalyi szezonban a térdével bajlódó, immár teljesen egészséges átlövő hét gólt szerzett a három összecsapás alkalmával.

A fehérváriak 4-1-4-es mérleggel állnak a tabella 7. helyén, ami megfelel az erőviszonyoknak. Legközelebb a világbajnokságot követően, december 29-én, vasárnap, 18 órakor, 4. helyen tanyázó, mindig dobogóra igyekvő Érd otthonában lépnek pályára Deli Rita lányai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában