Sport

2006.06.16. 02:29

A feltaláló javára döntött a hivatal

Olvasóink évek óta figyelemmel kísérhetik lapunkban a váli illetőségű feltaláló, Oroszi László kálváriáját. Mint ahogy azt többször is megírtuk, Orosz ...

Mórocz Zsolt

Olvasóink évek óta figyelemmel kísérhetik lapunkban a váli illetőségű feltaláló, Oroszi László kálváriáját. Mint ahogy azt többször is megírtuk, Oroszi találta fel és szabadalmaztatta az úgynevezett irányítósávos labdarúgócipőt. A későbbiek során a találmány lényege - a cipőn található különleges bordázat -, feltűnő hasonlóságot és azonos jegyeket mutatott a multinacionális cég, az adidas 2000-ben, majd 2002-ben piacra dobott Predator Precision, illetve a Predator Mania fantázianevű termékeivel.

Oroszi hosszú huzavona után megkapta találmányára a szabadalmi oltalmat, s ezt követően szeretett volna megállapodni a világhírű céggel, ám annak elutasító magatartása miatt, szabadalombitorlás tárgyában keresetet indított az adidas Budapest Kft. ellen. A Fővárosi Bíróság 2006. február 15-én úgy döntött, hogy a peres ügyben a Magyar Szabadalmi Hivataltól szakértői állásfoglalást kér. Erre a tárgyalásra szerdán került sor, s az eljáró tanács döntése értelmében Oroszi szabadalmi oltalmát nem semmisítik meg, csak bizonyos "igénypontokat" kell csekély mértékben módosítani. Információink szerint, a hivatal fenti szakértői állásfoglalása meglepte az adidas jogi képviselőjét, aki felhárodottan fogadta a döntést, hiszen az Oroszi László végső nyerési esélyeit alaposan megerősíti.

A döntés ellen a felek felszólalhatnak, s amennyiben nem teszik - Oroszi nem -, úgy a bíróság már gyorsított eljárásban folytathatja az adidas ellen zajló bitorlási tárgyalást.

Fotó Fási László

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!