Hasznos munka a műhelyekben

2020.01.03. 10:00

A feljutás a cél a Cunder U18-as csapatánál

Befejeződtek a 2019/20-as férfi kézilabdaszezon utánpótlás bajnokságainak őszi küzdelmei, az Alba-Máv-Előre SC és a Cunder TU Kézisuli korosztályos alakulatai mozgalmas féléven vannak túl.

Krebsz András

Az utánpótlás jelentheti mind a Cunder (sárga), mind az Alba-MÁV Előre jövőjének sikereit Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: Fehér Gábor

Az Alba-Máv ifjúsági (U18) csapata a III. osztályú bajnokság B csoportjában 9 pontot gyűjtve a tabella 6. helyéről várhatja a folytatást. Ifj. Grőber Mátyás tanítványai nem alkottak maradandód, a dobogótól tíz pont távolságra vannak, a városi rivális Cunder együttesétől pedig 33-26-os vereséget szenvedtek.

– Létszámhiány miatt sajnos a serdülők mezőnyében nem tudtuk bevállalni az indulást, sokan egyszerre játszottak volna két korosztályban, nagy lett volna a megterhelés. Az ifik több mérkőzésen is jól tartották magukat, ám nem egyszer 6-8 gólos vezetésről is kikaptak. Számomra egy-két győzelemmel többnek kellene szerepelnie a nevük mellett, Salgótarjánban ugyanakkor bravúrral győztünk (35-36). A tavasz jobb lesz, az első hatba várható a társaság. Jó úton járunk az utánpótlás terén, a célunk az 50-60 százalékos mutató elérése minden csapatunknál – árulta el Németh István, az U14, U12 és az U11 mellett U10-es együttessel is rendelkező klub elnöke, aki egyben az Alba-Máv utánpótlásáért felelős szakembere is.

Az utánpótlás jelentheti mind a Cunder (sárga), mind az Alba-MÁV Előre jövőjének sikereit
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A másik fehérvári kézilabdaklub, a Cunder az idei szezonban már másodszor indított csapatot az ifjúsági (U18) bajnokságban. A Dolezsál Károly edzette fiatalok egy csoportba kerültek a városi riválissal, akiket magabiztosan legyőztek, összességében kilenc győzelemmel és két vereséggel zárták az őszt, ami a rendkívül szoros élmezőnyben a 4. pozíciót eredményezte a számukra.

A serdülők (U16) között a II. osztályú pontvadászatban vitézkedő cunderesek négy győzelem mellett hétszer kapituláltak, így Erdei Krisztián legénysége a 9. helyen töltheti a telet.

– Az U18-as gárda célja egyértelműen a feljutás a másodosztályba, ezért szeretnénk az első helyen végezni. A srácok zöme elsőéves ifista, két esztendeje ők vívták ki a serdülő másodosztályt. Nagy jövő vár rájuk, tehetségesek, ráadásul az NB II-es felnőtt bajnokságban is megállják a helyüket illetve ők játsszák a megyei felnőttet, ahol féltávnál az 5. helyet foglalják el, ők a klub óriási reménységei. A serdülők pedig tavaly U14-ben szerepeltek, idén még ismerkedtek a légkörrel. A keretet több helyről kellett összeraknunk: a bázisiskolákból, az ifibe be nem férőkből és a helyi korcsoportos játékosokból. A másodosztály komoly bajnokság, szeretnénk bennmaradni – mondta Erdei Krisztián, a Cunder felnőtt és serdülő csapatát egyaránt irányító tréner.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában