NB I

2018.11.10. 17:22

A Debrecen legyőzésével zárta le rossz sorozatát a Diósgyőr

A Diósgyőri VTK egygólos győzelmet aratott a vendég Debreceni VSC felett a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának szombati játéknapján.

A Debrecen irányította a játékot, de nem tudta feltörni a hazaiak védelmét, így többnyire csak távoli lövésekkel veszélyeztetett, azokat azonban Antal rendre biztosan védte. A miskolciak aztán egy egyéni villanásnak köszönhetően – Hasani gyönyörű, keresztlécről hálóba vágódó lövésével – váratlanul megszerezték a vezetést. A szünetig hátralévő időben a vendégek beszorították a hazaiakat, de egyenlíteniük nem sikerült.

A folytatásban sem változott a játék képe, a hajdúságiak meddő mezőnyfölényben futballoztak, viszont helyzetet nem tudtak kidolgozni a miskolciak kapuja előtt. Az idő múlásával kiegyenlítetté vált a küzdelem, a Debrecen mégis éppen ekkor vezette legveszélyesebb támadását, de a hazai védelem az utolsó pillanatban tisztázni tudott. A hajrára sem volt képes újítani a DVSC, sőt, a DVTK gyors ellentámadásokkal többször is végleg eldönthette volna a találkozót, de a kimaradt ziccerek ellenére végül minimális előnye is elégnek bizonyult ahhoz, hogy közel három hónap után ismét győzzön az NB I-ben.

A miskolciak nyolc nyeretlen mérkőzés és sorozatban elszenvedett hat vereség után gyűjtötték be ismét a három pontot, míg a hajdúságiak öt veretlen bajnoki találkozó után kaptak ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!