Hallgassa élőben!
Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

Verrasztó 4., Hosszú 5., Mihályvári-Farkas 6. 400 vegyesen

Vasárnap elkezdődtek az úszódöntők is, mindjárt két magyar érdekeltséggel, hiszen női 400 méteres vegyes úszásban a címvédő Hosszú Katinka is ott volt a mezőnyben, mellette pedig Mihályvári-Farkas Viktória is bejutott a fináléba, míg ugyanebben a számban a férfiaknál a korábbi Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávidnak szurkolhattunk. Utóbbi végül negyedik, Hosszú ötödik, Mihályvári-Farkas pedig hatodik lett.

 

FÉRFI 400 MÉTERES VEGYES ÚSZÁS, DÖNTŐ
Elsőként a férfi 400 méteres vegyes úszás döntőjét rendezték, ahová a negyedik legjobb idővel jutott be Verrasztó Dávid, mindössze fél másodperccel lemaradva a legjobb időt produkáló ausztrál Brendon Smithtől. Dávidnak ez az egyetlen versenyszáma Tokióban, úgyhogy most vagy soha…

Elrajtolt a mezőny…
100 méter pillangó után az utolsó volt Verrasztó, de háton zárkózott.
200-nál az ötödik helyen fordult, ám mellen feljött a harmadik helyre.
300-nál a harmadik volt, de alig maradt el a másodiktól. Az amerikai Kalisz nagyon elhúzott.
Végül holtversenyben a negyedik helyen ért célba Verrasztó, kettős amerikai siker született.

Verrasztó Dávid: Nem a szégyengéppel megyek haza.

Férfi 400 m vegyes, végeredmény:

1. Chase Kalisz (Egyesült Államok) 4:09.42
2. Jay Litherland (Egyesült Államok) 4:10.28
3. Brendon Smith (Ausztrália) 4:10.38
4. VERRASZTÓ DÁVID (MAGYARORSZÁG) 4:10.59
4. Max Litchfield (Nagy-Britannia) 4:10.59
6. Leon Marchand (Franciaország) 4:11.16
7. Lewis Clareburt (Új-Zéland) 4:11.22
8. Alberto Razzetti (Olaszország) 4:11.32

NŐI 100 MÉTERES PILLANGÓÚSZÁS, ELŐDÖNTŐ
Az első futamot a francia Marie Wattel nyerte az ausztrál Emma McKeon és az amerikai Torri Huske előtt. A második futamban a kínai Csang Jü-fej volt a leggyorsabb, és összesítésben is övé a legjobb idő. A nagy esélyes svéd Sarah Sjöström a második, a kanadai Margaret McNeil pedig a harmadik.

FÉRFI 400 MÉTERES GYORSÚSZÁS, DÖNTŐ
Két hossz után az ausztrál Winnington vezetett világcsúcsrészidőn belül az amerikai Smith előtt. 200-nál fordult a kocka: a másik ausztrál, McLoughlin úszott az élen a tunéziai Hafnaui előtt, még mindig világcsúcson belül. 300 méter után továbbra is McLoughlin volt az első. Óriási meglepetésre viszont a végén a kezdettől az első három között haladó tunéziai Hafnaui csapott elsőként a célba, McLoughlin és az amerikai Smith előtt.

Férfi 400 m gyors, végeredmény:
1. Ahmed Hafnaui (Tunézia) 3:43.36
2. Jack McLoughlin (Ausztrália) 3:43.52
3. Kieran Smith (Egyesült Államok) 3:43.94
4. Henning Bennet Mühlleitner (Németország) 3:44.07
4. Felix Auböck (Ausztria) 3:44.07
6. Gabriele Detti (Olaszország) 3:44.88
7. Elijah Winnington (Ausztrália) 3:45.20
8. Jake Mitchell (Egyesült Államok) 3:45.39

NŐI 400 MÉTERES VEGYES ÚSZÁS, DÖNTŐ
A hölgyeknél az előfutamok során némi meglepetésre az élete legjobbját úszó Eb-ezüstérmes Mihályvári-Farkas Viktória két századmásodperccel megelőzte a saját világcsúcsától közel tíz másodperccel elmaradó Hosszú Katinkát is, ám a lényeg, hogy mindketten bejutottak a fináléba a 6. és a 7. idővel, sőt, azt lehetett remélni, hogy a surranópálya még jobb is a címvédőnek.

Katinka jól rajtolt és vezetett. 100 méter után a második helyen úszott Flickinger mögött, a másik magyar az utolsó volt. Fél távnál Katinkát harmadikként, Mihályvári-Farkast pedig hetedikként láthattuk. A japán Ohasi vezetett másfél másodperces előnnyel. 300-nál is a harmadik volt Hosszú. Ohasit nem lehetett utolérni, két amerikai előtt győzött, míg Hosszú Katinka sajnos visszacsúszott az ötödik helyre, Mihályvári-Farkas Viktória viszont feljött a hatodikra.

Hosszú: Nem tudom, mi történt a medencében.

Női 400 m vegyes, végeredmény:
1. Ohasi Jui (Japán) 4:32.08
2. Emma Weyant (Egyesült Államok) 4:32.76
3. Hali Flickinger (Egyesült Államok) 4:34.90
4. Mireia Belmonte (Spanyolország) 4:35.13
5. HOSSZÚ KATINKA (MAGYARORSZÁG) 4:35.98
6. MIHÁLYVÁRI-FARKAS VIKTÓRIA (MAGYARORSZÁG) 4:37.75
7. Aimee Willmott (Nagy-Britannia) 4:38.30
8. Ilaria Cusinato (Olaszország) 4:40.65

FÉRFI 100 MÉTER MELLÚSZÁS, ELŐDÖNTŐ
Az első futamot a holland Arno Kamminga nyerte az olasz Nicolo Martinenghi és a brit James Wilby előtt. A második futamban a címvédő brit Adam Peaty nyert a mezőny legjobb idejével, a kínai Jen Ce-pej és az amerikai Michael Andrew előtt.

NŐI 4×100 MÉTERES GYORSVÁLTÓ, DÖNTŐ
Az első váltás után a svédek vezettek az ausztrálok előtt. Fél távnál továbbra is a két sárga sapkás csapat haladt az élen, csak fordított sorrendben. 300 métert követően az ausztrálok már több mint két másodperccel vezettek a svédek és az amerikaiak előtt. Az ausztrálok fölényesen, új világcsúccsal nyertek, de a második helyre a kanadaiak jöttek fel, az amerikaiakat megelőzve.

Női 4×100 m gyorsváltó, végeredmény:
1. Ausztrália 3:29.69 – új világcsúcs
2. Kanada 3:32.78
3. Egyesült Államok 3:32.81
4. Hollandia 3:33.70
5. Nagy-Britannia 3:33.96
6. Svédország 3:34.69
7. Kína 3:34.76
8. Dánia 3:35.70

Hozzászólások

Hirdetés
„A fiatalokat csak a mai kor eszközeivel lehet befogadóvá tenni”
kiskunmajsa
Soltész: Szent Gellért püspöknek köszönhető a magyar nemzetet megtartó kereszténység
korlátozások / 15 perce
Súlyos büntetést kap a mexikói szövetség a női foci miatt
A szövetség a klubokkal összejátszva maximalizálta a női játékosok fizetését.
Gyász
Köszönetünket fejezzük ki a Fejér Megyei Szent György Kórház urológiai osztály orvosainak és ápolóinak áldozatos és emberséges munkájukért. Molnár Lászlóné és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. KUJBUS SÁNDOR a 83. születésnapján örökre megpihent. 2021. október 2-án 11 órakor, az agárdi Szent István római katolikus templomban (Agárd, Balatoni út) temetési szertartással és gyászmisével búcsúztatjuk. Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Hamvait szűk hozzátartozói körben helyezzük el az agárdi temetőben. Köszönjük, hogy gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Nyugszik a szív, mely értünk dobogott. Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, De te számunkra sosem leszel halott. Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SURALIK ANDRÁS GYÖRGY 64 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. szeptember 28-án 16 órakor, a móri Kálvária temetőben lesz. Kérjük, hogy kegyeletüket egy-egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló családja
„Könnyes szemmel sírod mellett állunk, Ma sem hisszük el, hogy hiába várunk. Feledni Téged soha nem lehet, Csak meg kell tanulni élni nélküled." Emlékezünk JÁNOSI ISTVÁN volt úrhidai lakos halálának 5. évfordulóján. Gyászoló feleséged és fiad
„Bennünk él egy arc, a végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet. Egy reményünk, mely éltet és vezet, Hogy egyszer még találkozunk veled." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk GŐSINÉ NEMES MÁRIA (Éva) halálának 1. évfordulóján. Szerető férje és családja
„Szívemben élsz, s örökre ott maradsz." Fájó szívvel emlékezünk HALWACHS ISTVÁN volt pusztavámi lakos halálának 3. évfordulóján. Szerető húgod és családja
Fájó szívvel tudatjuk, hogy FUNG LÁSZLÓ életének 62. évében elhunyt. Hamvait 2021. szeptember 25-én 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a maroshegyi Szent Kristóf-templomban. Kérjük, hogy koszorú helyett 1 szál virággal búcsúzzanak tőle. Ezúton köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
„Megpihen a dolgos, jó apai szív, Áldás és hála övezi a sírt. Szerető férj volt, drága édesapa, Bánatos családjának most az őrangyala." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR FERENC maroshegyi lakos életének 89. évében és házasságának 64. évében csendesen elhunyt. Búcsúztatása 2021. szeptember 24-én 11 órakor lesz a Sóstói katolikus temetőben. Köszönjük mindenkinek, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Midőn a roncsolt anyagon Diadalmas lelked megállt; S megnézve bátran a halált, Hittel, reménnyel gazdagon Indult nem földi útakon, Egy volt közös, szent vigaszunk A LÉLEK ÉL: találkozunk!" (Arany János) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédimamánk, testvérünk és anyósunk BÖGÖS SÁNDORNÉ szül. Vass Teréz az ARÉV volt dolgozója életének 79. évében csendesen megpihent. Felejthetetlen halottunktól 2021. szeptember 24-én (pénteken) 15 órakor veszünk búcsút a szabadbattyáni római katolikus temetőben. Egyúttal köszönjük azoknak, akik gyászunkban osztoznak, és utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
„Szívünkben helyedet nem pótolja semmi, őrizzük emléked, sosem fogunk feledni. Egy reményünk, mely éltet és vezet, hogy egyszer még találkozunk Veled." Fájó szívvel emlékezünk IFJ. BODA JÓZSEF halálának 10. évfordulóján. Szerető szüleid, testvéred és szeretteid
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZEITZ GYULÁNÉ született Tóth Margit búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban velünk osztoztak. Gyászoló család
„Másképp lenne minden, ha velünk lennél, ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél." Fájó szívvel emlékezünk BŐCS ZOLTÁN halálának 7. évfordulóján. Szerető családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VERGER HENRIK életének 86. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2021. szeptember 24-én 16 órakor, a Prohászka-templomban veszünk végső búcsút. (Székesfehérvár, Kaszap I. u. 1.) Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Köszönettel: a gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünk DELLY FERENCNÉ temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. BLÉNESSY BERNADETTE életének 53. évében örökre megpihent. 2021. szeptember 28-án 15 órakor veszünk tőle végső búcsút az agárdi Szent István katolikus templomban, gyászmisével és temetési szertartással. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Köszönjük mindenkinek, akik gyászunkban osztoznak. Hamvait szűk családi körben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család
„Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és tisztelték, hogy MENYHÁRT JÁNOSNÉ szül. Csörgei Irén életének 93. évében elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. szeptember 21-én, kedden 9 órakor lesz a Csutora temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSINCSA JÓZSEF 2021. augusztus 3-án, 81 éves korában elhunyt. Hamvait szűk családi körben, a Prohászka-templomban helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy SZIKLAI ARTÚR életének 89. évében elhunyt. Temetése 2021. szeptember 20-án 15 órakor lesz a kislángi temetőben.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett apósom, nagypapánk, dédikénk ID. MAGYAR LÁSZLÓ életének 88. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. 09. 17-én, pénteken 15 órakor kísérjük az úrhidai temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
bejárás / 49 perce
Hamarosan indulhat a gyártás az iváncsai telepen
Déri Brenda
igazi hős / 1 órája
Gyönyörű rendőrlány mentett életet Zsámbéknál
humángyógyászat / 1 órája
Kiemelt kutatási projekt fejeződött be a Debreceni Egyetemen
brutális / 1 órája
Sokkoló felvétel: percek alatt porrá égett egy terepjáró az M4-es autópályán
Európai Diáksport Napja / 1 órája
Magyarországon 1500 iskola vesz részt az európai sportnapon
szponzorált tartalom / 1 órája
Hatékony technikák és időmérés, hogy ne ússz el a home officeban