EL-selejtező

2019.07.11. 21:07

3-0-ra verte az albán Kukesit hazai pályán a DVSC

A bajnoki bronzérmes hajdúságiak így magabiztos sikerrel köszöntötték vezetőedzőjüket, Herczeg Andrást, aki 63. születésnapját ünnepelte.

Debrecen, 2019. július 11. A debreceni Takács Tamás (b) és Besar Mussoli, az albán csapat játékosa a labdarúgó Európa Liga selejtezõjének elsõ fordulójában játszott Debreceni VSC – FK Kukesi mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2019. július 11-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A mérkőzésen elején a Debrecen irányította a játékot, számos támadást vezetett, komoly feladat elé viszont nem állította az albánok kapusát. A félidő derekán aztán fordult a kocka, inkább a Kukesi volt veszélyes, ezt jelezte, hogy egyszer a kapufa mentette meg a hajdúságiakat a kapott góltól, ráadásul a szünetig Nagy Sándornak is nagyot kellett védenie.

A folytatás nagyszerűen alakult debreceni szempontból, ugyanis a nyáron igazolt nigériai Haruna Garba a becserélése után első labdaérintéséből gólt szerzett egy begyakorolt szögletkombináció végén. A vezető találatot követően néhány percig még lendületben maradt a DVSC, utána viszont kiegyenlítetté vált a játék.

Az idő múlásával a hazaiak egyre inkább csak a biztonságra törekedtek, ugyanakkor több védelmi hiba is albán helyzeteket eredményezett. Egyenlíteni ennek ellenére nem tudtak a vendégek, sőt egy gyors ellentámadásból megduplázták előnyüket a piros-fehérek. A második debreceni gól megtörte az albán csapatot, így a magyar együttes a hajrában még magabiztosabbá tette sikerét, így háromgólos előnnyel utazhat Albániába.

A visszavágót egy hét múlva rendezik Albániában.

Európa-liga, selejtező, 1. forduló, első mérkőzés:

Debreceni VSC-FK Kukesi (albán) 3-0 (0-0)

Debrecen, 10 250 néző, v.: Gishamer (osztrák)

gólszerzők: Garba (54.), Varga K. (77., 83.)

sárga lap: Cuculi (39.), Limaj (67.), Musolli (73.), Teqja (75.), Kitanovski (91.)

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!