Sport

2017.05.09. 17:10

Véget értek a Liga küzdelmei

Székesfehérvár - Mindhárom osztályban befejeződtek a városi kispályás labdarúgó bajnokság, az Alba Liga 2016/17 évi küzdelmei.

Káldor András

A Liga díjkiosztójára a Városháza Dísztermében került sor kedden délután, a díjakat, pedig Schneider Béla az MLSZ Fejér Megyei Igazgatója, Bencsik István az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának társadalmi elnöke, Mészáros Attila alpolgármester, és dr. Szabó László az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóságának Kispályás Bizottságának elnöke adta át.

- Ilyen kiélezett bajnokság még nem volt az I. osztályban, hogy ugyanannyi ponttal végezzen az első három, és a győztes mérkőzés gólkülönbsége döntsön. Örvendetes, hogy a Fegyelmi Bizottságnak alig volt dolga idén, a csapatok a játékra koncentráltak, és a játék öröméért futballoztak. - mondta elégedetten Schneider Béla

A profi keretek között megrendezett bajnokságban 70 csapat vett részt, a hölgyeket immár másodszor 6 együttes képviselte. 1071-en sportoltak, 978 férfi, 93 nő rúgta a labdát rendszeresen.

Nagy csata volt a Masterplast és a Four Trans meccsén
Fotó: Igari Balázs

Az I osztályban az 1. helyen végzett a Masterplast csapata, amely a 8. fordulóban állt utoljára a élen, valamint az utolsó játéknapon, amikor beelőzte a végül 3. helyezett, de a bajnokságot majdnem végig vezető Boiron Homeopatia gárdáját. A második, pedig a Sárépszer Kft. lett.

- Az utolsó tized másodpercig éles volt, az utolsó meccsünkön nyerni kellett ahhoz, hogy elsők legyünk. A legvégén kaptunk egy olyan lövést, amelyből dupla kapufa lett, és mégse csorgott be a kapunkba, így mi örülhettünk a végén. - hangsúlyozta a Masterplast csapatvezetője, a korábbi kiváló labdarúgó, Nagy Lajos.

A II/A osztályban az előző évben még a II/B-ben szereplő, és ott harmadik FC Szépluck csapata lett a befutó. Mögöttük az Albapark Étterem és a Szfinx Autósiskola lett dobogós. A II/B osztályban az Expanzio-Blackhill csapata végig nagy csatát vívott a tavaly még a II/A osztályt megnyerő B-Team, és a SÁG Építő együtteseivel, és az utolsó fordulóban a Textrade elleni 9-1-es sikerével bezsebelte az aranyérmet. A III/A csoportban az M.T.K FC gárdája első "csoportbeli" évében bajnokságot nyert a Kincsesbánya és a Székesfehérvár-Öreghegyi Plébánia együtteseit megelőzve. Az újdonsült aranyérmes tavaly még a III/B osztály 7. helyén fejezte be a pontvadászatot, így különösen értékes lehet számukra ez az első hely. A III/B osztályban idén a Fortuna FC megvédte címét, A III/C osztályban az Alba Bádog együttese gyűjtötte a legtöbb pontot, megelőzve a Pizzafaló Pizzéria gárdáját. ka

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!