Sport

2016.12.14. 14:23

Kapitányokat választanak az öttusázók

Székesfehérvár - A december 5-i tisztújító küldöttgyűlés után megtartotta első ülését a Magyar Öttusa Szövetség új elnöksége.

Ferencz Balázs

A 2013 óta hivatalban lévő dr. Réczei Gézát Bretz Gyula váltotta a Magyar Öttusa Szövetség elnöki pozíciójában. Az általános alelnöknek a Volán Fehérvár szakosztály igazgatóját, Vörös Zsuzsannát választotta a közgyűlés, míg az új elnökségben két székesfehérvári is helyet kapott. A Volán Fehérvár vívóedzője, Demeter József, valamint Székesfehérvár alpolgármestere, Mészáros Attila is az öttusa megújulásáért dolgozik a szövetség vezetésében.

Fotó: UIPM

Az új elnökség kedden egyeztetett először.

- Több olyan témát érintettünk, ami az indulással kapcsolatban elengedhetetlen volt. Egyeztettük a szövetség anyagi helyzetét, egyeztettünk arról, hogy kerüljön kiírásra a szövetségi kapitányi posztra meghirdetett pályázat - mesélte az elnökségi ülés témit az általános alelnök, Vörös Zsuzsanna. - Áttekintettük a szponzorok listáját, s beszéltünk a lehetséges fejlesztésekről, versenyekről. Szükséges egy szakmai bizottság felállítása is.

Miután az eddigi szövetségi kapitány, Pálvölgyi Miklós nem kíván pozíciójában maradni szerződése 2017. január 31-i lejárta után sem, az egyik legfontosabb feladat, hogy az elnökség megtalálja a válogatott új szakmai vezetőjét.

- Rövidesen várható a pályázati kiírás a szövetségi kapitányi posztra. Azért nem tudtuk még megfogalmazni a kiírást, mert nem tudjuk még, hogy milyen anyagi forrással tudunk majd gazdálkodni. A kérdéseinkre egy héten belül választ kapunk az Emberi Erőforrások Minisztériumától, s aztán kerülhet kiírásra a kapitányok pályázata. Elképzelhető, hogy ismét külön kapitánya lesz a férfi és a női szakágnak - mondta Vörös.

A koronázó város alpolgármestere „kívülről" érkezett az elnökségbe.

- A nagy múltú, eredmények sokaságával büszkélkedő Volán Fehérvár öttusaszakosztály vezetősége kért fel, hogy képviseljem a fehérvári érdekeket a sportágban. Olyan elnökség alakult, amely reprezentálja azt, hogy a magyar öttusa nem létezik székesfehérvári öttusa nélkül. Az eredmények mellett nagyon fontos, hogy azok a műhelypénzek, amelyek az államtól a szövetségen keresztül érkeznek, azok létszám- és eredményarányosan megjelenjenek Székesfehérváron. A város továbbra is kiemelten támogatja az öttusát, de nyilván ehhez a szövetségnek és az államnak is ugyanúgy hozzá kell járulnia. Ennek a képviselete lesz majd az egyik fontos feladatom az elnökségben - vélekedett Mészáros Attila. - Bízom benne, hogy az elnökség és a megválasztott elnök mindenki számára egy irányt tud majd mutatni és nem szanaszét, hanem egységben dolgozhatunk az öttusáért. Közösen kell dolgoznunk azért, hogy a vidéki bázisok tovább erősödjenek, a létszámok növekedjenek, és cél az élversenyzők, utánpótlás-versenyzők felkészülésének biztosítása, finanszírozása, és minél több nemzetközi verseny rendezése.

Ha már egység. Fehérváron két egyesület is neveli a tehetségeket, s szállítja a nemzetközi eredményeket is. Mészáros Attila szerint nem szerencsés a két klub versengése.

- A szövetségben is az az elvárás, hogy egységben dolgozzunk, ez a városban is elvárható lenne. A finanszírozás és a feladatok megosztása sosem vezet jóra. Az már az egyesületeken múlik, hogy mennyire tudnak közösen gondolkodni. Bízom benne, hogy ez sikerül, amiben a város segíteni tud, azt megadja - mondta az alpolgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!