Sport

2016.12.01. 19:00

A szezon meccsét vívják: a bajnok Szolnok látogat az ezüstérmes fehérváriakhoz

Pénteken 18 órakor csillagok csatája következik az Alba Regia Sportcsarnokban, a bajnok Szolnoki Olaj KK látogat a legutóbbi ezüstérmes otthonába.

Horog László

A fehérváriak az első, az alföldiek a harmadik pozícióból várják a randevút, a telt ház garantált. A tavalyi szezonban két mérkőzés kivételével mindig a szolnokiak kerekedtek felül, igaz, egyetlen győzelmük sem tartozott a könnyed kategóriába, mindegyik derbi a végjátékban dőlt el a piros-feketék javára. A két, fehérvári győzelemmel végződött találkozóra a Gáz utcában került sor, a középszakaszban, valamint a döntő második összecsapásán.

A többi derbi, a bajnokságban és a kupában az Olaj sikerét hozta. A Magyar Kupa februári, nyolcas döntőjében már az első találkozón összekerült a két egylet, hiába vezetett szinte végig az Alba, végül 87-86-ra nyertek a szolnokiak, akik négy hónappal később a bajnoki aranyat is megnyerték a jól küzdő fehérvári kék-fehérek előtt.

A fehérváriak bedobója, Justin Edwards kulcsember, pénteken is komoly feladatok várnak rá
Fotó: Koppán Viktor

A Szolnok kerete a tavalyi idényhez képes jelentősen átalakult, a bajnokcsapatból csak Vojvoda, Wittmann és Borisov maradt. Persze, igazoltak is, szerződtettek két válogatott centert, Tóth Ádámot és Eilingsfeldet Paksról, továbbá voltak egyéb érkezők is. Komoly veszteséget jelent számukra Keller Ákos, aki három év után visszatért Fehérvárra. A bajnokságban 8 mérkőzésből 7-szer diadalmaskodtak Dzunic Branislav tanítványai, mindössze október végén, Sopronban kaptak ki 80-73-ra. A többi összecsapást hozták, bár akadtak nehéz találkozók, jobbára magabiztosan. Idegenben győztek Zalaegerszegen, a MAFC-nál, Jászberényben és Kaposváron, ami sokat érhet majd a végelszámolásnál. Mivel a sokáig élen álló Körmend a hatodik körben simán, 85-69-re kikapott Szombathelyen, az Alba előzött, átvette a vezetést az NB I-ben. A szombati vendég Olaj a 3. helyen tanyázik, 5-2-es mérleggel. A bajnokságot a Pécs elleni, 86-71-es, papírforma sikerrel kezdték, aztán nagy meglepetésre, hazai pályán kaptak ki a ZTE-től, 91-85-re. A Falco KC ellen, megint otthon javítottak, 88-78-ra győztek, aztán következett a dráma, a MAFC elleni, 82-73-as kudarccal. Az utolsó három fordulóban nem hibáztak, a Sopront 85-78-ra verték, Jászberényben 82-74-re győztek, legutóbb a Paksot gyűrték le 105-87-re. A nemzetközi kupában - a fehérváriakkal ellentétben - nem vitézkednek, igaz, a bajnok jogán az erősebb kategóriájú Bajnokok Ligájában indulnak. Az albások az EK-ban, amely a futballnyelven az Európa Ligának felel meg. Ám míg a Fejér megyeiek 4 győzelemmel és 2 vereséggel léptek tovább a csoportból, a más rendszerű sorozaton az Olaj 6 kudarccal és 1 sikerrel rendelkezik.

Az Alba másodedzője, Góbi Henrik el sem tud képzelni mást, mint hazai győzelmet.

Mindkét klubot jól ismeri, játékosként öt idényt húzott le Szolnokon, ám legnagyobb sikereit az akkoriban Albacomp névre hallgató fehérváriakkal érte el, bajnok lett.

- A tavalyi szezonban a döntőben, nagy csatában alulmaradtunk, a Szolnok megérdemelte az aranyérmet. Idegenben egyszer sem tudtunk ellenük nyerni. Úgy érzem, erősebbek vagyunk, mint egy éve, optimistán várom a pénteki mérkőzést. Felkészültünk az ellenfélből - mondta Góbi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!