Sport

2015.04.09. 18:14

A fehérvári Demeter-testvérek lemaradtak a döntőről Rómában

A fehérvári versenyzők nem jutottak döntőbe a Rómában zajló öttusa Világkupa verseny férfi mezőnyében.

Ferencz Balázs

Négy magyar indult az idei Világkupa-sorozat harmadik állomásán. Rómában három selejtezőcsoportban versenyezett a 99 induló. Marosi Ádám 19 győzelmével a 13. volt a vívás után, majd a medencében sokat javított, és a kombinált szám után az összesített verseny 8. helyén kvalifikálta magát a döntőbe.

Ugyanebben a csoportban a Volán Fehérvár tusázója Demeter Bence 16 asszót nyert a vívópáston, az úszás során a 10. legjobb időt hasította, és a kombiban sem produkált kiemelkedőt, így a végén a csalódást jelentő 19. helyen ért célba, azaz lemaradt a döntőről.

Ugyancsak a lelátóra szorul a férfiak fináléjában testvére, Demeter Gergely is, aki rendkívül gyengén vívott, az uszodában ugyan javított pozícióján, de a kombinált szám rajtjánál már nem volt esélye a döntős tagság kiharcolására, a 19. helyen zárta a selejtezőt. Kasza Róbert azonban ott lesz a szombati döntő 36 fős mezőnyében, miután kiegyensúlyozott, jó versenyzése a 4. helyre volt elég.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!