Sport

2015.01.14. 15:05

A polgárdi utazó, Pelesz Nándor

A Lurdy Házból rajtól péntek délután a Párizs-Dakar szellemi örökösének tartott Budapest-Bamako-rali. A több mint 8000 kilométeres Afrikai autóverseny és túra ismét jelmezes rajttal indul, ahol 480 induló áll majd rajthoz vicces járművekkel és jól felkészített terepjárókkal egyaránt.

Matók János

Az idén 42 országból érkeztek az indulók. Az idén először Izraelből is érkezett egy csapat. A legtávolabbi nevezőnk pedig perui - nyilatkozta a futam alapítója a volt kereskedelmi rádiós, Villám Géza. Az embert- és gépet próbáló sivatagi autós, motoros futam komoly veszélyekkel és rizikókkal jár. Ezekre az elmúlt napokban több európai ország külügyminisztériuma is felhívta a figyelmet. Az angol indulókat a rabati angol követség figyelmeztette a rendezőkön keresztül. A magyar résztvevőket a Külgazdasági és Külügyminisztérium intette óvatosságra. A magyar kormány a rali megrendezését rendkívül kockázatosnak tartja áll a külügy múlt csütörtöki nyilatkozatában. A nyilatkozat kiemeli, hogy a Száhel-övezet változatlanul a nemzetközi terrorizmus által leginkább sújtott régiók egyike, ahol a fenyegetettség érdemben 2014-ben sem csökkent. A rabati magyar nagykövetség, illetve a Maliban működő tiszteletbeli konzulátus fokozott figyelemmel kíséri a karavánt. A futam szervezői elmondták: akárcsak az elmúlt években, Mauritániában és Maliban is kellő katonai és belbiztonsági kíséretet kap a Budapest-Bamako . Viszont a mali hatóságok kérésére biztonsági okok miatt a 11. etap útvonalát a rendezők teljesen átszervezték, és csak az etap lebonyolítása után hozzák nyilvánosságra. Az öreg, és vicces autóknak fenntartott Spirit kategóriában az idén is ingyen indulhattak azok a csapatok, akik a futam eredeti szellemiségét ápolják és őrzik azzal, hogy lehetetlennek tűnő autókkal vágnak neki a távnak. Az autók mellett 24 motor és 4 kamion is rajthoz áll majd. A kamionok juttatják el a futam résztvevői által összegyűjtött 1 millió 100 ezer eurónyi adományt. A résztvevők orvosi felszereléseket, gyógyszereket, ruhákat, varrógépeket, hűtőgépeket, tanszereket, egy teljes falu energia rendszerét, egy oktatási rádióadó felszerelését, mentőautókat és egy iskolabuszt visznek Maliba.

Lapunk információi szerint a mezőnyben egy Fejér megyei kalandor ott lesz: Pelesz Nándor a polgárdi önkormányzat alkalmazottja vág neki a több, mint 8 ezer kilométeres afrikai útnak.

 

Címkék#rali#bamako

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!