Sport

2014.12.21. 19:35

A Volán Fehérvár eredményes pentatlonistáit köszöntötték a Hiemer-házban

Székesfehérvár - A Hiemer-ház Házasságkötő termében tartotta hagyományos évzáróját a 2014-es idényben is jó eredményekkel büszkélkedő Volán Fehérvár öttusa szakosztálya.

Horog László

A tavaly is jól szereplő felnőtt és utánpótlás korú öttusázókat elsőként Mészáros Attila alpolgármester köszöntötte, aki elmondta, sikeres volt a volánosok 2014-es idénye.

- Eredményes esztendő, valamint egy sikeres, hazai, fehérvári kontinensviadal van a fehérvári öttusázók mögött. A város számára fontos az öttusa, ami nem is csoda, hiszen olimpiai bajnokot, világbajnokokat és Európa-bajnokokat adott az Alba Volán, illetve jelenkori nevén a Volán Fehérvár. Az utánpótlásban nagyon sokan sportolnak, bízom abban, hogy a sikerek a folytatásban, az elkövetkező években sem maradnak el.

A kétszeres, ötkarikás bajnok, a MÖSZ főtitkára, Martinek János kiemelte, a Volán Fehérvárt nem csak az országhatárokon innen, azon túl is ismerik és elismerik. Nem csak a felnőtteknél, az utánpótlásban is szisztematikus munka zajlik, nem kell félni a jövőtől. A sikerek záloga lehet, hogy kiegyensúlyozott és gyümölcsöző a kapcsolat a klub és a szövetség között.

Az Alba Volán SC elnöke, Csáder Dezső megjegyezte, rendkívül büszke, hogy hosszú éveken át a szakosztály vezetője volt.

- Nem véletlenül mondják sokan, hogy Székesfehérvár az ország öttusa fővárosa, köszönhetően a remek eredményeinknek. A további sikerek záloga lehet, hogy támogat bennünket a MÖSZ, az önkormányzat és az anyacég.

A szakosztály szakmai vezetője, Korponai István ismertette a 2014-es szezon eredményeit. Többek között elmondta: a volánosok a felnőtt Eb-n egy aranyat szereztek Demeter Bence révén, a felnőtt világbajnokságon is egyet, ismét Demeter léphetett a dobogó tetejére a csapat tagjaként. Az utánpótlás két ezüstöt termelt, az ifi- Eb-n, Burcsik Barnabás egyéniben és csapatban végzett a 2. helyen. Korponai az idényt sikeresnek ítélte, reményei szerint a lendület nem törik meg.

Vörös Zsuzsa szakosztály-igazgató megköszönte a versenyzők, az edzők és a vezetők munkáját. A dobogón ugyan sportolóink álltak a különböző erőpróbákon, de lélekben ott voltunk velük mi is. Szép évet búcsúztatunk rövidesen, békés, boldog ünnepeket kívánok mindenkinek.

Díjazták a legjobb versenyzőket, a felnőtteknél Kovács Saroltát és Demeter Bencét, az utánpótlásban Burcsik Barnabást és Szarka Lucát köszöntötték. Legvégül az Alba Volán SC tiszteletbeli elnöke, Tóth István a közlekedési vállalat, az Alba Volán Zrt. díját adta át Vörös Zsuzsának, versenyzőként és sportvezetőként végzett áldozatos munkájáért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!