Sport

2014.06.20. 17:55

A bitumenen nőttek fel, most visszatértek

Székesfehérvár - A város egyik legnépszerűbb grundja még ma is visszacsalogatja a környéken felnőtt gyerekeket. A Mancz utcai nosztalgiafocin ismét generációk találkoztak.

Bobory Balázs

Tiber Krisztián, korábbi NB I-es gólkirály tavasszal hozott létre titkos csoportot a legnépszerűbb közösségi oldalon, ahová azokat a régi haverokat, barátokat vette fel, akikkel gyerekként együtt rúgta a labdát a Fórum ABC mögött, a Mancz utcai bitumenes pályán.

 

A hívó szóra kevesen mondanak nemet, csak a munkahelyi elfoglaltás jelenthet igazolt hiányzást, de nem is kell senkit noszogatni egy baráti labdázásra, a régi csibészek szívesen térnek vissza az általuk imádott grundra.

Krisztián édesapja, Tiber László pedig a körítés megszervezésében aktív minden esztendőben, a Mancz utcai foci sztárvendége volt a korábbi években Kóbor János, az Omega frontembere, Bajor Imre színművész, vagy éppen Hegyi Iván sportújságíró. Idén Nemcsák Károly kapott meghívót, de az utolsó pillanatban le kellett mondania a látogatást fellépés miatt.

A kezdőrúgást így is illusztris társaság végezte el, Brávácz Ottó, a Videoton volt elnöke, Tóth István, az Alba Volán SC társelnöke, valamint Papp Dénes, a Bericap vezérigazgatója.

És elkezdődött a nagy meccs...

Kicsik, nagyok, fiatalok, örökifjak ismét jó volt a Mancz foci (Fotó: Molnár Artúr)

Az egyik oldalon Tiber Krisztián a Vidi U21-es gólfelelősével, Sejben Viktorral varázsolt, a népszerű rádiós, Mátay Balázs a kapu előtt tüsténkedett. Az ellenfélnél a korábbi vidis kapus, most bakonycsernyei hálóőr, Lukács László mezőnyjátékosként szorgoskodott. Testvérharc is zajlott a pályán, Hajnal Imre és öccse, László egymással nézett farkasszemet.

A végeredmény? Másodlagos. Ment a zrika mindkét félidőben, de méginkább a harmadikban, néhány hideg fröccs mellett. Addigra a szurkolók is hazamentek, akik a mérkőzés alatt körbeállták a pályát, sőt, még az ablakokból is sokan nézték a nagy derbit.

- Évek óta sikerül sok embert összetrombitálni, ilyenkor mindenki félreteszi egyéb bokros teendőit, és örül a találkozás lehetőségének. Ismét nagyszerű volt a hangulat, az csak természetes, hogy jövőre, hetedszer is megrendezzük a Mancz utcai focit - mondta Tiber László, a nagy meccs egyik főszervezője.

Már mindenki várja!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!