A vajkezű Európa-bajnok

Anno 1982-ben a Gergely Gábor, Jónyer István, Klampár Tibor, Kriston Zsolt, Molnár János összeállítású csapat bronzérmes volt az asztalitenisz világbajnokságon, s abban az évben megnyerte az Európa-bajnokságot. Történetünk főszereplője, Molnár János, az idei NB II-es bajnokságban aranyérmes Publo-Csákvár TC sportolója, a csapat „félelmetes” játékosa.

Ha tenyeres, ha fonák, ha pörgetés, a vajkezű Molnár Jánosnak félelmetesen jó a bal keze (Fotó: Koppán Viktor)

Ahogy mondani szokás, vajkezű pingpongos, szinte azt csinál a mérkőzéseken, amit csak akar. Hihetetlen a statisztikája: a 64 bajnoki meccsen 62 győzelem és mindössze 2 vereség áll a neve mellett, s ez 96, 87 százalékos teljesítményt jelent. Amivel toronymagasan vezeti a játékosok ranglistáját.

A csákváriak szakosztály vezetőjének, Tóth Árpádnak is köszönhető a bajnoki cím, s így az NB I-ben való szereplés jogának a kivívása, hiszen elsősorban ő szorgalmazta 2 éve, hogy fuzionáljanak az akkor anyagi gondokkal küszködő Extraligás Tatabányával. Molnár is akkor öltötte magára a kék-sárga sportfelszerelést. A tavalyi szezonjuk felemásra sikeredett az egyik játékosuk sajnálatos sérülése miatt, míg az idén már teljesen megérdemelten, simán lettek bajnokok. Hosszú utat tett meg idáig Jónyerék egykori csapattársa, aki férfi- és vegyespárosban is többszörös magyar bajnoknak vallhatja magát.

Tóth Árpád szorgalmazta a fúziót a Tatabányával (Fotó: Koppán Viktor)

Amikor a régi időkről faggatom, elsőként edzőjét, ahogy ő mondja, második apját, a kilencszeres világbajnok Sidó Ferencet említi, akitől nagyon sokat tanult. A legendás Sidó 1968-tól 1988-ban történt nyugdíjba vonulásáig a Budapesti Spartacus vezetőedzője volt. Irányítása alatt a csapat – soraiban Jónyerrel, Klampárral, Kristonnal és Molnárral – összesen kilenc magyar bajnoki címet nyert, s kétszer mint Európa legjobb csapata, a Bajnokok Ligájában is a legjobbak lettek. Már ifistaként bekerült a válogatottba, korosztályos Európa-bajnoki címet is szerzett, hosszú ideig jól érezte magát, hiszen a sikerek zsinórban jöttek. Ám anyagi okok miatt szeretett volna a német Bundesligában játszani, s ennek egy akadálya volt: csak azok mehettek ki, akik nem voltak válogatottak. Fájó szívvel, de kénytelen volt lemondani a címeres mezről, s így került ki Németországba. Ahol a többi között a világ legjobbjai ellen játszott, példaként a sokak által rettegett Surbeket említi. Akkoriban a Bundesliga csapataiban rengeteg kínai szerepelt, kivéve Molnárékat, náluk csak ő volt a légiós. Mégis rendre győzelemre vezérelte klubját, nem véletlen, hogy a vezetők és a szurkolók hálájuk jeléül egy marcipánból készült szobrot állítottak a vajkezű magyarról, akit még egy személyautóval is megleptek.

– Most nagyon jól érzem magamat Csákváron, remek kis közösségbe csöppentünk a társaimmal együtt. Nagyon örülünk a bajnoki címnek, mert őszintén szólva az NB II minket nem elégített ki, ennél sokkal jobbak vagyunk, magasabb osztályban van a helyünk, s ez most sikerült. Igaz, hogy már 55 éves vagyok, de fizikailag sokkal fiatalabbnak érzem magam, az életvitelemet is a sportnak rendelem alá. Úgy érzem, hogy az NB I abszolút nem jelent majd problémát, ott is az első öt közé várom magunkat. Hogy meddig leszek még a Csákvár sportolója? Tóth Árpi azt mondta, hogy életem végéig szóló szerződésem van, ám ha addig nem is, de pár évig még biztosan itt ütöm a labdát. Tudja, ha Klampár Tibire gondolok, akkor nekem sincs okom visszavonulni, volt csapattársam is tisztességes kort megért, amikor befejezte – mondta mosolyogva Molnár, miután a Gyenesdiás elleni utolsó mérkőzésén, szinte pillanatok alatt lelépte 3-0-ra az ellenfelét. Társai megtapsolták, számukra a villámgyors győzelem már nem szokatlan jelenség. Mert 55 év ide, vagy oda, átkozottul jó pingpongos!