Sport

2014.02.05. 15:50

A vietnámi sakkozó legyőzte Szabó Krisztiánt

Az Első Szombat nemzetközi sakk nagymester versenyen a fehérvári Szabó Krisztián kikapott vietnámi riválisától.

Matók János

- Sajnos vesztettem a 2466 Élő-pontszámos Nguyen Huynh Minh Huy vietnámi mester ellen. Világos színnel játszottam, ellenfelem a szicílai védelem Paulsen változatának egyik speciális sorrendjét játszotta. Emlékeztem a fő tervekre, amiket még annak idején elemeztem, de egy másik trükkös sorrendben hozta ki a változatot, amire nem tudtam alkalmazni az általam kedvelt támadó rendszert. Futóját fejlesztette a sáncolás helyett, és így nem tudtam gyorsan letámadni úgy, ahogy szerettem volna. Pozíciós állás alakult ki, de nem voltam elégedett, és nem is éreztem jól magam, nem találtam jó tervet, végig a fenyegetéseit kellett kivédenem. El is ment az időm, nagy nyomás volt az állásomon, amit egyszerűen nem tudtam tartani. Később gyaloghátrányom lett, és elvesztettem a végjátékot. Érdekes módon már többször is problémát okozott nekem ez az ellenfél, és mindig elcsodálkozom, hogy miért nem nagymester még. Amikor megmérkőztünk, mindig éreztem a komoly játékerejét, annak ellenére, hogy én vagyok az erősebb sakkozó - számolt be a partiról Szabó Krisztián.

 

Címkék#sakk#sport

Ezek is érdekelhetik