Sport

2014.02.23. 14:55

A Diósd nyerte a Kiprich testvérek párharcát

A Siófokon edzőtáborozó, szintén NB III-as Diósd ellen játszott felkészülési mérkőzést a Videoton FC II csapata, amely végül 2-1-re kikapott.

Matók János

Diósd TC -Videoton FC II 2-1 (2-1)
Diósd: Stammel -- Illés, Sinkó, Tóvizi, Farkas, Kozma, Nagy, Rosta, Solymos, Kiprich Dániel, Sebestyén. Vezetőedző:
Videoton II: Gyulay -- Thiago, Leonardo, Jankovics (Kiprich Dávid), Tóth (Molnár), Farkas, Varga, Barcsay, Paudits, Géresi (Baracskai), Elek (Havasi). Vezetőedző: Vítor Campelos.

Utolsó előtti felkészülési mérkőzését szombaton Siófokon játszotta a Vidi második csapata az ott edzőtáborozó NB III-as Diósd ellen - írta tudósításában a vidi.hu. A mérkőzés külön pikantériája az volt, hogy mindkét csapatban játszott egy Kiprich. Az ősszel még Békéscsabán futballozó Dani télen került Diósdra, míg a Vidi második csapatának egyik alapembere Dávid. Így egyáltalán nem volt meglepő, hogy a mérkőzést a helyszínen tekintette meg a két játékos édesapja, Kiprich József is.

Varga Tamás (labdával) és Barcsay Márk, a piros-kékek játékosai (Fotó: Vidi.Hu)

A Diósd kezdte valamivel aktívabban a meccset, de az első gólhelyzetet a Vidi alakította ki a találkozó 22. percében, ekkor Elek vihette egy az egyben a labdát a kapusra, azonban 12 méterről leadott lövését szépen védte Stammel. A 35. percben egy szabadrúgást követően Sebestyén elé került a labda, aki közelről nem hibázott, 1-0. Két perccel később Solymos lőtt hatalmas gólt 15 méterről, 2-0. A találkozó 40. percében Farkas végezhetett el 19 méterről egy szabadrúgást, amit mesterien tekert a bal felső sarokba, 2-1.

A második félidőben nagy nyomást gyakoroltak a piros-kékek a Diósdra, több helyzetet is kialakított, de nem sikerült gólt szerezni.A Vidi II szerdán 11,30-kor játssza utolsó felkészülési mérkőzését a Sóstói Stadionban. A vendég ezúttal az NB II-es Kozármisleny lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!