Sport

2013.09.18. 17:15

Vörös Zsuzsanna: bőven akad teendő az öttusasportban

Egy esztendeje dolgozik igazgatóként a Volán Fehérvár öttusa szakosztályánál, február óta a szövetség alelnöke is egyben. Akad feladata az olimpia bajnok Vörös Zsuzsannának.

Horog László

- Az Alba Volán SC közelmúltban tartott elnökségi ülésén hosszasan beszélt az elmúlt hónapokról, az idei év feladatairól, a közeli és a távoli jövőről. A nyári, fehérvári junior-vb kapcsán kiemelte, a rendezvény az ő várakozásait is felülmúlta.

- Túl azon, hogy a résztvevő, harminc ország versenyzői a városunk jó hírét vitték a világba, a Szent István Emlékév miatt is fontos volt a hibátlan rendezés. Ugyanis sport szempontjából ez volt az esztendő talán legfontosabb sporteseménye a királyivárosban. A szereplés minden várakozást felülmúlt, a megnyerhető hét éremből ötöt itthon tartottunk, a férfi csapatot kizárólag volánosok alkották, csapatban aranyérmesek lettek, váltóban ezüstérmesek. Egyéniben Demeter Gergely másodikként ért célba, a női váltó tagjaként pedig Slett Emese léphetett a dobogó második fokára.

- Aztán következett a felnőttek seregszemléje Tajvanon, ahol Kovács Sarolta és Demeter Bence jutott szóhoz. Egyéniben elmaradtak a várakozástól, ám váltóban nem lehetett rájuk panasz.

- Az egyik szemem sír, a másik pedig nevet. Bence 14. helye egyéniben nem jó, de elfogadható, Kasza két hellyel végzett előtte, Marosi pedig 24. lett. Bence vívása roppant gyenge, 760 pontot gyűjtött, ha 900-at szerez, a dobogóért harcolt volna, ugyanis a többi számban remekül teljesített. A váltóban nagyon magabiztos volt, a 4. helyről nyerték meg a világbajnokságot, Demeter volt a befutó ember. Sajnálom, hogy a csapat kapcsán a szövetségi kapitány, Pálvölgyi Miklós nem Bencének, hanem Tibolya Péternek szavazott bizalmat, aki egyéniben nem került döntőbe, így a csapat sem harcolhatott a dobogóért. Ha Demeter jut szóhoz, egy éremmel többet szerzünk, még úgy is, hogy a mindig magabiztos Marosi ezúttal jócskán elmaradt a várakozástól. A lányoknál Saci egyéniben a vert mezőnyben végzett, ő is elrontotta a vívását, a váltóban azonban ezüsttel vigasztalódott. Az ő felkészülését sérülés, majd térdműtét hátráltatta, remélem, jövőre zavartalan lesz a felkészülése.

- A szezonnak még nincs vége. Milyen feladatok várnak még a volánosokra?

- A roppant tehetséges, 16 éves Veszprémi Fruzsina az ifjúsági olimpia kvalifikációs versenyén vesz részt Portugáliában, szerdán utazott, a hétvégén áll rajthoz. Bár az ifi B korosztály tagja, az idősebbek között igyekszik bizonyítani. Szeptember végén a klub kéttusa, háromtusa Magyar Kupa-viadalt bonyolít, 16 éveseknek, illetve fiatalabbaknak. Utánpótlásunk legjobbjai rajthoz állnak a Duna Kupán, az Elit Bajnokságon, felnőtt versenyzőink pedig Svájcban, egy meghívásos viadalon bizonyíthatnak. Büszkék vagyunk arra, hogy 350 gyerek sportol nálunk, közülük 180-an igazolt versenyzők. A hazai öttusasportban a legnagyobb bázissal rendelkezünk, ráadásul tagjaink létszáma évről évre emelkedik. Figyelünk a gyerekekre, 11 főállású edző dolgozik a Volán Fehérvárnál. Az utánpótlást Csernai Andrea irányítja, a szakmai vezető Korponai István, a technikai vezető pedig Demeter József. Ők az említett munkájuk mellett edzősködnek is.

- Önnek is van feladata bőven: a fehérvári szakosztályt igazgatja, a Magyar Öttusa Szövetségben alelnökként tevékenykedik, ráadásul a MOB-nak is tagja.

- Napi elfoglaltsággal csak a volános szakosztály irányítása jár. A Magyar Olimpiai Bizottságba a sportklub vezetése jelölt a tavasszal. A közgyűléseken veszek részt, szavazok, valamint tagja vagyok a sportolói bizottságnak is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!