Sport

2013.01.29. 16:53

Szorosabb legyen, mint egy hete!

Előrehozott bajnoki mérkőzést játszik a Fehérvár KC női kézilabda-csapata szerdán, 18 órától a Népligetben, ahol a Ferencváros látja vendégül.

Bobory Balázs

A Fradi a Bajnokok Ligájában fontos csatát vív, ezért kellett az időpontmódosítás. A sors úgy hozta, hogy a két együttes egy héten belül kétszer találkozik, az első mérkőzést a Magyar Kupa nyolcaddöntőjét a Ferencváros 12 góllal nyerte. A kiesés miatt az FKC válogatott játékosának, Triscsuk Krisztinának az állapotáért is kellett aggódni, azonban az átlövő vasárnap, a Veszprém elleni megnyert mérkőzésen már a kispadon foglalt helyet.

- Úgy döntöttünk, hogy nem játszatjuk Krisztinát ezen a meccsen, mert sérültnek érezte a vádliját. Frissen és egészégesen van szükségünk rá a szezon hátralévő részében, ezért nem akartunk súlyosabb sérülést kockáztatni, ami hosszabb kihagyásra késztethetné - mondta a játékosról Pal Oldrup Jensen vezetőedző.

Tilinger kezében a karmesteri pálca, várjuk a "hangversenyt" (Fotó: Fási László)

Az FKC 2013-as naptári évben öt mérkőzésen nyolc pontot szerzett. Az előrelépés érzékelhető, de minek köszönhető ez?

- Jól kezdtük az esztendőt, a meggyőződésem szerint ezt a startot a nyáron és ősszel elvégzett rengeteg munkának köszönhetjük. Javult a kommunikációnk, és a lányok sokkal jobban megértik a gondolkodásmódomat. Én is sokat tanultam, és a jobb kommunikációnknak köszönhetően több taktikai variációt tudunk használni, mint korábban - folytatta a norvég mester.

Ezzel együtt az FTC otthonában természetesen nem a Fehérvár az esélyes. A zöld-fehérek az utóbbi időszakban - ha nehezen is - hozták a mérkőzéseiket, de szinte mindenki megszorongatta őket. Remélhetőleg ez az FKC-nak is sikerül szerdán.

- Mindenképpen szerettük volna bebizonyítani közönségünknek és saját magunknak is, hogy mi a BSE elleni meccsen mutatotthoz képest sokkal, de sokkal többet tudunk és nem az az igazi Fehérvár, amit múlt héten láttak tőlünk - mondta Tilinger Tamara, a Veszprém elleni csata után.

Bízzunk benne, hogy szerdán is ezt az arcot látjuk...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!