Sport

2013.01.24. 12:29

Nem törött el, kificamodott Triscsuk Krisztina mutató ujja

Székesfehérvár - Szerdán, a Ferencváros elleni Magyar Kupa mérkőzésen sérült meg Triscsuk Krisztina, a Fehérvár KC válogatott kézilabdázója, aki a második félidőben már nem lépett pályára, hanem Budapestről azonnal a fehérvári Szent György kórházba sietett. Mint kiderült, nem törése, ficama volt.

Matók János


Ha kell, vasárnap összeszorított fogakkal, de játszani akar Triscsuk Krisztina (Fotó: Fási László)

Az esetről maga az érintett, Triscsuk Krisztina elmondta: "Az első félidő 24. percében a Fradi támadott, mi védekeztünk, s amikor sáncoltam, a bal kezem mutató ujja nagyon furcsán, kifelé állt. Egy kicsit megijedtem, láttam, hogy valami baj van, de szerencsére annyira nem fájt. Egyből lementem a pályáról, a masszőrünk bekötözte, miközben a Fradi orvosa is megnézte, s azt mondta, hogy szerinte kificamodott az ujjam. Nem vártam meg a meccs végét, azonnal elindultam Fehérvárra, a Szent György kórházba, ahol a röntgen sem mutatta ki a törést, ám a ficamot igen. A lágyrész is megduzzadt, az ujjamat pedig sínbe rakták, s azt mondták, hogy két hétig kell hordanom. Ez nekem nem okoz nagy problémát, legfeljebb csak apró gondot jelent. A csütörtök délutáni edzésen már ott leszek, egy percet sem akarok kihagyni, mert vasárnap egy nagyon fontos mérkőzésen a Veszprémet fogadjuk, s azon én mindenképpen játszani akarok!"

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!