A velencei ''fehérarany'' - Tóth Dávid, a megye legeredményesebb olimpiai résztvevője

Tóth Dávid  a férfi kajak négyessel ezüstérmet szerzett, és ez  nagy siker! Dávid  Velencén nőtt fel,  a hétvégeken rendszeresen hazajár, mi több,  a VVSI-ben nőtt fel mint sportoló, de felnőttként az MTK színeit képviselte. De a szíve velencei, ezért is mondta a beszélgetésünk alkalmával, hogy nem esett neki jól, hogy az ottani önkormányzattól nem kapott egy biztató, jó szót sem! Node térjünk vissza sikere színhelyére, Angliába!

- Úgy indultak Londonba, hogy nem tartották a négyest dobogóra esélyesnek...

- Valóban úgy indultunk neki, hogy a pontszerzés volt az elsődleges célunk, azaz az 1-6. hely valamelyikének az elérése. Amikor az elődöntőből a legjobb idővel jutottunk a fináléba, bizakodóbbak lettünk, és magasabbra tettük a lécet, s már az aranyat sem tartottuk elérhetetlennek. A dobogó szerencsére sikerült.

- A kajak kettes és a női négyes aranya feldobta a csapatot, vagy azt mondták: ajaj, ez húzós lesz, magasan a léc...

- Tényleg magasra tették a lécet a társak. Végig is futott az agyamon, hogy hú, nekünk is oda kell tenni magunkat, és jól kell teljesítenünk, mert ez a siker újabb eredményre kötelez. De tudatosítottuk magunkban: mi is jók vagyunk, és az ezüst éremmel be is bizonyítottuk!

- A szurkolók kivülről látták a versenyt. Milyen volt az 1000 méter belülről?

- Nincs bennem rossz érzés amiatt, hogy nem nyertünk aranyat, sőt, a bronzéremmel is boldog lettem volna. Úgy kezdődött, hogy Rozsnyai Kati néni lekísért bennünket a stégre. Megsimogatott és megpuszilt bennünket s mondta: fiúk, húzzátok meg! Ezzel a lelki plusszal indított bennünket, és míg mentünk a rajtig, csak ez a jó érzés járt a fejünkben. Aztán miattunk visszalőtték a startot, izgultunk is kicsit. A második rajt után háromszáz méter körül tudatosult bennem, hogy jé, már megyünk. Ötszáznál beindultunk, 750-nél hajrázni kezdtünk. A célban kicsit megijedtem, úgy láttam másodikok, harmadikok, vagy negyedikek lettünk, de a többiek kiabáltak, megvan az ezüst! Aztán ki is írták, nagyon boldog voltam, úgy éltem meg, mintha aranyat nyertünk volna. Storcz Botond szövetségi kapitány mondta: megérdemeltük a "fehéraranyat"!

- Milyen volt London a faluban és azon kívül?

- A városban csak egy délutánt töltöttünk. A falu egy nagy lakópark volt, tetszett a közösségi lét, a hangulat.

- És a hazérkezés?

- Az hosszadalmas lett. A záróünnepség éjjel egyig tartott, még elmentünk enni, kettőkor lefeküdtünk, négykor vittek a repülőtérre. De az itthoni szeretet mindenért kárpótolt bennünket. Mikor jövök a szülői házhoz? Ma. (Ez kedden volt, a szerk.) Jó lesz találkozni a családdal, a barátokkal.