Sport

2011.06.02. 02:28

Hátvédeket képeztek

Székesfehérvár - Hiányposzt a hátvédeké, a Magyar Jégkorong Szövetség és a Metodikai Központ hátvédfejlesztő tábort rendezett.

Tóth Bence

A szakmai stáb tagjaként Tokaji is tanáccsal segítette az U14-es, U16-os, az U18-as és U20-as korosztályoknak meghirdetett és a napokban lezajlott tábort. Hokis berkekben köztudott, hogy a kiválasztásnál aki elöl nem jeleskedik, azt hátulra száműzik, állításunkat azért rögtön meg is cáfolta Toki.

- A felelősségteljes poszt a hátvédeké. A hibalehetőségük minimális, segíteniük kell a támadásokat. Szükséges poszt, de erről sokan megfeledkeznek. Külföldön más a helyzet, ott részekre bontják a csapatokat, és speciálisan foglalkoznak az egyes posztokon lévőkkel - mondta az edzősködéssel egyre komolyabb kapcsolatba kerülő Tokaji.

Négy nap kevés volt az ismeretek átadására a 33 srácnak, ezért a válogatott bekk inkább az alapokra fektette a hangsúlyt. Az optimális az lenne, ha még egy tábor keretében foglalkozhatnának a honi jégkorong jövőjét jelentő fiatalokkal. Tokaji az ismeretek átadása mellett természetesen a pályán is tevékenykedik, több csapattársával együtt készül a június 19-25. között megrendezésre kerülő úgynevezett inline világbajnokságra is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!