Sport

2010.12.15. 10:09

Ladányi kiemelkedően teljesített tavaly a divízió 1-es vb-n is

Székesfehérvár - A Magyar Jégkorong Szövetség megnevezte az esztendő legjobb játékosát. A székesfehérváriak nagy örömére 2010-ben Ladányi Balázsra esett a választás.

Törő Bálint

Rangidősen, 35 évesen 11 góljával, 18 asszisztjával a legeredményesebb láncszeme az osztrák ligában a Sapa Fehérvár AV19 együttesének. A rutinos támadót pihenés közben értük el, mikor újdonsült elismeréséről faggattuk.

- Úgy érzem, a jól sikerült évemet ismerte el a szakma, bár nem számítottam rá, meg is lepődtem, amikor Kínában élő barátomtól értesültem a címről. Óriási megtiszteltetés számomra, függetlenül, hogy hány évesen kapja az ember. Itt lenne az ideje, hogy a fiatalok is megkapják. Lassan fel kéne nőniük a feladathoz, hogy ne csak 30 éven felüli játékosok kapják meg, tavaly Palkovics Krisztián is 35 évesen lett a legjobb. Azt gondolom, csak úgy juthat előbbre a magyar jégkorong, ha a fiatalok átveszik a stafétabotot.

- Hat év után idén ismét önre esett a szakújságírók választása, ez mindenképpen tiszteletre méltó.

- Kondícióban nem érzem gyengébbnek magam 6 év elteltével sem. Úgy érzem, bebizonyítottam, hogy jó hozzáállással bőven 30 felett is lehet fiatalokat megszégyenítő teljesítményt nyújtani.

- Említette, átadná a stafétabotot a fiataloknak. Ha ön ítélhetné meg a díjat , kire esne a választása?

- Meglepő a kérdés, nem tudom, kinek ítélném oda, egy-két éjszakát biztosan aludnék rá, mielőtt a döntést meghoznám.

- Újabb kihívások, célok éltetik az embert pályafutása során. Önt mi hajtja még?

- A legnagyobb kihívás, hogy próbáljam magamat úgy karbantartani, hogy pályafutásomat még elnyújtsam. Azzal, hogy feljutottunk az A-csoportba, azt lehet mondani, mindent elértünk. Emellett voltam legjobb játékos, gólkirályi címeket, bajnoki aranyakat szereztem, de ezek a szapporói csodát nem tudják túlszárnyalni. Arra törekszem, hogy ismét feljussunk a jövőre a hazai rendezésű tornán az elitbe, és utána bent is maradjunk. A fiatalok utóbbi években nyújtott teljesítménye bizakodásra ad okot. Sokan közülük külföldön játszanak, próbálják elsajátítani a kinti játékstílust és mentalitást. Ez a honi játékkal kombinálva olyan pluszt adhat, ami hosszú távon bebiztosíthatja a magyar jégkorong jövőjét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!