Sport

2010.07.22. 02:27

A Pátka játékosa a Most Wanted csapatában focizott

Pátka - Kedden, egy pátkai focistával a soraiban a Most Wanted válogatottja a Ferencvárossal mérkőzött meg az Albert Stadionban.

Parall Bálint

- Óriási élmény volt részt venni a programban és pályára lépni, még ha csak 12 percre is a Ferencváros ellen az Albert stadionban. Most pár napot biztosan pihenek, hiszen a bajnoki szezon után elkezdődött a kiválasztás, tehát nyáron nem igazán volt időm a lazításra, és aztán Pátkán jelentkezem ismét edzésre. Úgy tudom, több játékos-megfigyelő is ott volt a mérkőzésen, de egyelőre nem tudok róla, hogy bármelyiküknek is bekerültem volna a noteszába - mondta Pallaga.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!