Sport

2010.03.12. 03:29

Schumi, a nagy visszatérő

Székesfehérvár - A vasárnapi Bahreini Nagydíjjal elkeződik a Forma-1 idei szezonja. Megnőtt a mezőny és a futamok száma, valamint visszatért a legendás M. Schumacher.

nincs nev

A legfőbb érdekességek azonban nem a szabályváltozásokban, hanem a rajtrácsokon keresendőek. Mert azt egyértelműen kijelenthetjük, hogy vélhetően nagyszerű, izgalmas és fantasztikus idényt láthatnak a nézők. Mert például Michael Schumacher visszatérése okán szinte mindenki azt mondja, hogy ez óriási pezsdülést jelent az F1 életében. Így történt már ez tavaly is, amikor felmerült, hogy a súlyosan megsérül Felipe Massa helyett a német legenda ül be a Ferrariba. Akkor, de most sem így történt, hiszen a korábban hétszeres világbajnok német pilóta, a gyökereihez visszatérve, a Mercedes versenyzőjeként folytatja további pályafutását. Ez már önmagában szenzációt jelent. De a szurkolók arra is roppant kíváncsiak, hogy Fernando Alonso mire lesz képes a Ferrari volánja mögött. Miként a világbajnoki címvédő Jenson Buttonra is, akit a teljesen angol McLaren - a csapat elfogadta a Mercedes önállósodását, de szerencséjére a motort megtarthatta - szerződtetett. A csapatok és pilótáik 2010-ben, McLaren: Jenson Button, Lewis Hamilton, Mercedes: Michael Schumacher, Nico Rosberg, Red Bull: Sebastian Vettel, Mark Webber, Ferrari: Felipe Massa, Fernando Alonso, Williams: Rubens Barrichello, Nico Hulkenberg, Renault: Robert Kubica, Vitaly Petrov, Force India: Adrian Sutil, Vitantonio Liuzzi, Torro Rosso: Sebastien Buemi, Jaime Alguersuari, Lotus: Jarno Trulli, Heikki Kovalainen, HRT: Bruno Senna, Karun Chandok, BMW Sauber: Pedro de la Rosa, Kamui Kobayashi, Virgin: Timo Glock, Lucas di Grassi. Érdekes lesz az idei vb, annyi szent...

(Forrás: Amber PR)

Ezek is érdekelhetik