Sport

2009.01.23. 03:29

A legfontosabb idei mérkőzését játssza a Fehérép Alcoa

<b>Székesfehérvár</b> - A szezon talán legfontosabb NB I-es női kézilabda-mérkőzésén lép pályára ma, 18 órakor Békéscsabán a Fehérép Alcoa FKC. Győzni kell, hogy ott legyenek a rájátszás felsőházában.

Matók János

Megjárták a poklot tavaly szeptember 24-én az FKC kézilabdázói, hiszen hazai környezetben 27-20-ra kikaptak az esélytelenebb, igaz, addig még veretlen Békéscsabától. Az volt az első lépcsőfoka annak, hogy távolabb kerültek a jó helyezéstől... Ezért is lesz fontos, hogy a ma, 18 órakor kezdődő békéscsabai összecsapáson a lányok idegenben legyőzzék a vetélytársukat. A Békéscsaba 14 forduló után 15 ponttal a tabella 6., míg a Fehérép Alcoa FKC 14 ponttal a 7. helyen áll.

Létfontosságú lenne az FKC mai sikere, mert ez a két pont is szükséges, hogy a csapat bekerüljön a felsőházi rájátszás négy csapata közé.

- A szezon legfontosabb mérkőzése vár ránk - kezdte mondandóját Sótonyi László, az FKC vezetőedzője. - Egy pont a Csaba előnye előttünk, ám ha most idegenben nem tudjuk legyőzni őket, akkor nem érdemeljük meg, hogy bekerüljünk a felsőházba. Mert amit még az ősszel elszúrtunk ellenük, azt most becsületből és dacból is kötelességünk jóvá tenni. Természetesen ismét megnéztük az őszi fehérvári mérkőzés felvételét, hogy tanuljunk abból. Egy nagyon kellemetlen stílusban játszó ellenfélről van szó, egy pillanatra sem szabad lazítani a Békéscsaba ellen. A többi között a kollektív csapatjáték az egyik erejük. Ősszel mi kapkodva és görcsösen játszottunk, ezért is kaptunk ki tőlük. Nekünk kizárólag a saját játékunkat kell produkálnunk, azt, amit a Győr és a Dunaferr ellen is nyújtottunk, mert azzal most esélyesek leszünk. Kérdés, hogy a külső körülményeket - a csabai közönséget, a játékvezetést - miként dolgozzák fel a lányok. Ám meg kell jegyeznem: az összes idegenbeli mérkőzésünkre jellemző volt, hogy nem a játékvezetők miatt szenvedtünk vereséget. Nekünk a saját dolgainkat kell rendeznünk, s akkor nem lehet probléma. Ami a csapatunkat illeti: Kovácsra most sem számíthatok, de egy vírus miatt Nikolics is kidőlt a sorból, ráadásul 4-5 napig a fertőzésveszély elkerülése miatt nem mehet közösségbe.

A Csabával kapcsolatos hír, hogy a kiskunhalasi meccsen a drukkerei betódultak a pályára, mert nehezményezték a döntetlent (24-24), hiszen a vége előtt bő egy perccel még 4 góllal vezettek. Azon a Herczeg, Südi duó, ma a Baranyi, Szloska kettős dirigál. Az FKC egyébként már tegnap elutazott a meccsre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!