Sport

2007.10.02. 02:29

A láthatatlanok

Székesfehérvár - Korábban már leírtam: a fehérvári cselgáncsosok csak akkor jelentkeznek, ha van miért. Most is így történt, hiszen egy újabb magyar bajnoki címmel gyarapodtak.

Kovalcsik Katalin

Évek óta - elsősorban az anyagi lehetőségek tekintetében - meglehetősen mostoha körülmények között dolgozik a Székesfehérvári Judo Sport Club. Az edzéslehetőség a Vasvári gimnázium tornatermében adott, hiszen Kertész Lóránt és Szolnok István fiatal tanítványai - napjainkban 20-30 gyerkőc - heti három alkalommal, hétfőn, kedden és csütörtökön 17 órától ott készülnek fel a versenyekre. A probléma ott van, hogy amikorra a gyerekek felnőnének, szép lassan lemorzsolódnak. Idén nyáron például négy tehetséges, jól képzett versenyző hagyta abba a cselgáncsot, mert a tanulmányi követelmények miatt nem jutott már idejük a sportra. Ennek ellenére azok, akik maradnak, zsinórban szállítják a kiemelkedő országos eredményeket.

Például a 11 éves Czövek Máté, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5. osztályos tanulója, aki a legutóbbi hétvégén, a Solton megrendezett korosztályos magyar bajnokság 32 kilós súlycsoportjában aranyérmes lett. Legutóbb késő tavasszal írtunk róla: akkor a diákolimpia országos döntőjében ezüstérmet szerzett. Tudni kell, hogy az ob-n már eleve egy szűrt mezőny indulhatott, ennek tükrében kiemelkedő az eredmény. Pláne úgy, hogy a döntőben a két éve ve-retlen kaposvári riválisát, Tóth Krisztiánt győzte le. Korábban háromszor mérték össze a tudásukat, s azokon még Tóth volt a jobb, idáig.

Most viszont egy yukóval Czövek győzött. Köszönhetően a remekül kidolgozott taktikának, amit felnőttes komolysággal hajtott végre.

Pedig nem volt könnyű a felkészülés, s ez már az anyagi okokra vezethető vissza. A város önkormányzata tavaly 75 ezer forinttal támogatta őket, míg az idén 100 ezret ítéltek oda, igaz, azt még nem kapták meg. A klub, lényegében csak a szülők folyamatos segítségére számíthat, de őket sem lehet a végtelenségig terhelni. Czövek eredményességét csak növeli az a tény, hogy a nyári felkészülés során a klubnak nem volt pénze kifizetni a terembérleti díjat, így a gyerekek az egyéni edzésterv alapján készültek az őszi versenyekre. A mostani aranyérem is bizonyítja, hogy Máté maradéktalanul eleget tett a rá kiszabott penzumnak. Igen ám, de mi lesz majd később? Mert például új tatamira lenne szükség, hogy kicseréljék a 25 éve nyűttet , ám amikor az árakról beszél a két edző, lemondóan legyintenek...

Eredményes sportág a cselgáncs, jellemző, hogy eddig hat magyar vívta a pekingi olimpián való részvétel jogát, s erre még többüknek van esélye. De például tudta-e az olvasó, hogy egy Fehérvárról elszármazott fiatalember, a 22 éves Dravecz Zsolt is tagja a felnőtt válogatott bő keretének? Kertészék keze alatt, ő is a Vasváriban sajátította el az alapokat, aztán a fővárosban folytatta. A judo a nemzeti alaptantervben mint választ-ható tanórai sportág szerepel, ám a városban elég nehéz a sorsa : volt olyan iskola, ahol nem engedték bemutatózni őket. Csak el ne fecséreljük a tehetségeinket...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik