Sport

2007.09.11. 02:29

Ma a Linz ellen lép jégre az Alba Volán

Székesfehérvár (bb) - Ma olyan csapat ellen mérheti fel a tudását az Alba Volán jégkorongcsapata, amellyel az osztrák élvonalban is többször megmérkőzik majd.

Bobory Balázs

Ma a Linz lesz a vendége az albásoknak, akár az Erste Bank Eishockey Liga előtti főpróbának is tekinthető ez a derbi. A Volán erős csapatokkal is megmérkőzőtt már a felkészülés során, a szlovák extraligás Kassa elleni két derbi, illetve a pénteki, Jesenice elleni (2-1 az Acroni javára) összecsapás rengeteg biztató jellel szolgált. A szintén az EBEL-ben szereplő szlovénok ellen idegenben is kétszer annyit lőtt kapura a fehérvári gárda, mint ellenfele, igaz, a helyzetek többsége kimaradt, a gólt a kanadai Kurt MacSweyn szerezte.

A center nem marad honfitárs nélkül, csütörtökön a Volánhoz érkezik a tengerentúlról egy 30 éves balszélső, aki NHL-es múlttal rendelkezik. Nem sokkal később még egy juharleveles bekk is csatlakozhat a Volánhoz. A próbajátékon lévő szlovák Martin Galik még ma este bizonyíthat, sorsáról a Linz elleni derbi után döntenek. Jó hír, hogy Tokaji Viktor felépült, s már Jesenicében is jégre lépett.

Közben vasárnap este a Volán farmcsapat Miskolcon játszott magyar bajnokit és 7-2-re kikapott. Az albás gólokat Ábrahám és Tóth A. szerezte, mindkét találatot Németh Ádám készítette elő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik