Sport

2007.08.03. 02:29

Mindhárman belenyúltak

Székesfehérvár (pb) - Sorsoltak az NB III-as labdarúgó-bajnokságban. Az első fordulóban a Martonvásár a Százhalombattával, az FC Fehérvár II. pedig a Mórral mérkőzik meg.

Parall Bálint

Megizmosodott a Duna-csoport mezőnye. Az NB II-ből kieső Budafok, valamint a Siófok, a Tatabánya, az FC Fehérvár juniorcsapatai feltétlenül a színvonal emelkedését jelentik, de a régiek közül leginkább a Pénzügyőr az, aki idén már nem szeretné kiengedni a kezéből a győzelmet. De valószínű, hogy a komoly hagyományokkal rendelkező Csepel FC-vel, valamint a Százhalombattával is számolni kell.

- Lehet, hogy furcsán hangzik, de örülök, hogy rögtön egy presztízscsatával kezdünk - mondta Patkós Csaba martonvásári edző. - A pontos időpont még nem biztos, de az igen, hogy augusztus 19-én hazai környezetben fogadjuk az ellenfelet. A Százhalombattával mindig jó meccseket játszottunk és én biztos vagyok abban, hogy ez most is így lesz. A csapat nagyjából összerázódott és össze is állt már a fejemben, bár hozzátenném, nagy variációs lehetőségem nincs, egy-egy poszton van még kérdőjel. A fiatalok szereplése kulcskérdés lesz, hiszen csak hozzájuk tudok nyúlni, ha eltiltás, vagy sérülés van. Remélem, felnőnek a feladathoz.

Az első forduló másik mérkőzésén rögtön megyei rangadót rendeznek, az FC Fehérvár II. augusztus 19-én vasárnap a Mórt fogadja.

- Örülök, hogy több évnyi huzavona után végre meghozta ezt a döntést a futball felső vezetése, hiszen a fiatalok csak így fejlődhetnek - vélekedett Disztl László az FC Fehérvár ligacsapatának edzője. - Bár a juniorbajnokságban is voltak komoly mérkőzéseink, akadt azért olyan csapat is, amelyik nem vette igazán komolyan. Itt a felnőttek között viszont igazi erőpróbák elé nézünk, most majd kiderül, ki az, akire hosszabb távon is számíthatunk. Bár számunkra a saját játékunk fejlődése a fontos, azért nem mindegy ki az ellenfél. A Mórt jól ismerem, hiszen magam is voltam ott edző, nehéz mérkőzésre számítok. Az pedig tovább nehezíti a dolgom, hogy hétről hétre esetleg más csapat áll rendelkezésemre.

- Picit belenyúltunk - mondta Csucsánszy Zoltán móri edző -, a Fehérvárnál könnyebb ellenfelet is el tudtam volna képzelni. Rejtély, hogy ki lesz az a három 23 év feletti, aki visszajátszik, de hát most még minden csapat egy kicsit zsákbamacska. Fizikálisan biztosan erősebbek nálunk, mi a rutinunkkal próbálunk majd érvényesülni. A tavalyinál ez a Mór erősebb, de hogy ez végül mire lesz elég, majd kiderül.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik