Sport

2007.08.09. 02:29

Ez így nem rossz

Székesfehérvár (mj) - Tegnap ismét hazai pályán láthatta a közönség a Cornexi-Alcoa-Auto-Bahn női kézilabdázóit. A csapat felkészülési mérkőzésen az ukrán Zaporozsjéval játszott.

Matók János

Nem akármilyen csapattal mérte össze a tudását tegnap a Cornexi-Alcoa-Auto-Bahn együttese: ellenfele az ukrán bajnokság első helyezettje, a Motor Zaporozsje volt. Erejét, tudását jól jellemzi, hogy hazájában évek óta fölényesen szerzi meg az aranyérmet. Így például az előző szezonban a 37 mérkőzésén 35 győzelmet aratott, s 443 volt a gólkülönbsége, míg a második helyezett Lvovnak 272. Ellenben a bajnokság további hat csapata több gólt kapott, mint amennyit dobott.

A Zaporozsje természetesen tagja a Bajnokok Ligájának, a kiírásban a 2. selejtező csoportban szerepel, és szeptember 28. és 30. között a dán Aalborg DH, a görög AC Ormi-Loux Patras és egy, az elő- selejtezőből feljutó csapat lesz az ellenfele. A tegnapi csata résztvevői egyébként tavaly is összemérték tudásukat Fehérváron, akkor a Cornexi-Alcoa 33-27-re győzött.

A felkészülés során a hazaiak eddig csak az NB I-ben újonc Goldbergerrel mérték össze a tudásukat a Köfém sportcsarnokban. Az a találkozó akkor nem volt nyilvános, így érthető, hogy tegnap a közönség nagy létszámban, közel 600 kiéhezett drukker volt kíváncsi a csapatra.

A vendéglátó az Európa-bajnokságra készülő négy junior válogatottja, valamint a csonthártya-gyulladással küszködő Vaszari Virág, és Tápai Szabina - akinek a jobb térdét dr. Abkarovits Géza ma műti - nélkül lépett pályára.

Két, az ukrán kapus által védett hazai lövés vezette be a játékot, majd a vendégek szerezték meg a vezetést. A Cornexi-Alcoa - Fekete - Balogh 3/2, Gordejeva, Kamper 3, Vijunaite 1, Szrnka 2, Kenyeres 4, csere: Djerics és Pácz (kapusok), Triscsuk 5, Bernataviciute 6/3, Kovács 2, Valová 1, Kiss 1 - ekkor még egyenlítettek, ám ezt követően a Motor pillanatok alatt 4-1-re meglépett. Köszönhetően Larisa Zaspo kapusnak, aki ahogy mondani szokás, fogott mint a zöld festék.

A 7 percig tartó hazai gólszünetet Triscsuk törte meg, majd később szintén ő egyenlített, aztán Kamper gólja után már 7-6-ra a Cornexi-Alcoa vezetett, a találkozón először.

Egy darabig egyenlő volt az állás, majd egy-két, a fehérváriak elleni játékvezetői (Hargitai és Markó dirigált) ítélet után 15-12-es Zaporozsje vezetéssel zárult a félidő.

A szünetben a szurkolók a Cornexi-Alcoa játékát elemezték, s alapvetően elégedettek voltak a látottakkal, hiszen tudták, hogy a csapat a felkészülés kellős közepén tart. Aztán jött a második fél-idő, és azzal együtt a Zapo-rozsje - gólszerzők: Pidpalova 8/3, Lyapina 6, Tsyhitsa 4, Sokol 4, Laiuk 2, Batkova 1, Gzytsyuk 1, Sheyenko 1, Shumak 1 - fölénye, hiszen 5 gólra, 23-18-ra növelte az előnyét. Aztán a 42. percben a 3. kiállítása után Sheyenko végleg kiállt a játékból. De nem ez volt az oka annak, hogy a találkozó végére a Cornexi-Alcoa kiegyenlített. A hazaiaknál nagy taps köszöntötte Pácz Vikit, aki több lövést is hárított, s ez volt a jutalma a litván átlövőnek, Bernataviciutenek is, aki számolatlanul lőtte a gólokat.

Dicséret illeti a lányokat, hiszen 5 gólos hátrányból álltak fel, előbb a hazai nevelés Kiss, majd végül Kovács is betalált a kapuba, s így végül döntetlen lett a végeredmény.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik