Sport

2007.08.29. 02:29

A köztársasági elnök elismerése

A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható - mondja a kedves hölgy, amikor Schneider Béla számát tárcsázzuk.

Kovalcsik Katalin

- Meg kell, hogy mondjam, egyáltalán nem lepődtem meg, amikor megtudtam, hogy ilyen magas kitüntetésben részesült.

- Köszönöm, de úgy gondolom, a helyén kell kezelni a dolgokat - mondta szerényen a csákvári létesítményt 89 óta vezető Schneider. - Szerencsés embernek vallom magam, hiszen azt csinálom, amit szeretek. S ha az ember szenvedéllyel csinál valamit, észre sem veszi, hogy az munka. Nekem például nincs munkaidőm, szinte a nap 24 órájában elérhető vagyok.

- Korábban a szakmától is vaskos elismerésben részesült, hiszen beválasztották a Magyarországi Sportlétesítémények Szövetségének elnökségébe.

- Nekem az volt az igazi szakmai elismerés, hiszen egy olyan szervezetben, ahol a tatai edzőtábor, a Puskás Ferenc Stadion, a sportaréna és egyéb a csákvárihoz képest grandiózus létesítmények találhatók, érdemesnek tartottak arra, hogy vezessem őket. Az érdemkereszttel pedig, úgy vélem, inkább az átlagon felüli munkámat ismerték el, semmint a hozzáértésemet. Ezért gondolom úgy, hogy ezt bármelyikőnk kiérdemelheti.

- A szűkebb berkekben milyen visszajelzéseket kapott?

- Az utcán megállított egy néni, s közölte, büszke rám, hogy taníthatott. Majd amikor az újságban megjelent a hír, többen felhívtak és gratuláltak. Ez nagyon jólesett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!