Sport

2007.07.23. 02:29

Saját területet szeretnének

A négykerekű terepmotor, a quad, amit ATV (All Terrian Vehicle) minden terepen használható jármű néven is ismernek, egyre népszerűbb. Használható hob ...

Kovalcsik Katalin

A négykerekű terepmotor, a quad, amit ATV (All Terrian Vehicle) minden terepen használható jármű néven is ismernek, egyre népszerűbb. Használható hobbiként, mezőgazdasági célra, közúti közlekedésre vagy sportszerűen is. A környéken, a motorosokat is beleszámítva, már közel kétszázan hódolnak e szenvedélynek - mondta a napokban bejegyzett Fejér Megyei Quad-sport Közhasznú egyesület két elnökségi tagja, Lévai Gergő és Dóka Tibor.

Az új egyesület fő célja egy fehérvári quad-pálya létrehozása és a sportolók támogatása. Magyarországon számtalan ring van, s még olyan kis településeknek is, mint a rövid pályán zajló Short Track Quad Bajnokság augusztusi futamának helyt biztosító Túrkeve, Fehérvár 60 kilométeres körzetében azonban nincs. Legközelebb Dunaföldváron van arra lehetőség, hogy gyakoroljanak a sportolók, így sokan az erdőkben hajszolják járműveiket, ami millió konfliktus forrása - legutóbb valaki Pákozdon feszített ki, mások életét veszélyeztetve drótokat.

- Egy fehérvári pálya sokat javítana a helyzeten. A quadosok többsége se passzióból megy ki az erdőbe, s ha lenne rá lehetőségük, hogy egy erre a célra kialakított pályán tréningezhessenek, inkább ezt tennék, mint a tilosban motorozást - mondta Dóka Tibor.

A tapasztalatok szerint Dunaújvárosban és Dunaföldváron, mióta kiépültek ott a pályák, a quadosok nem háborgatják a természetet.

Egy európai szintű verseny lebonyolítására alkalmas terület turisztikai vonzerőt is jelentene, hiszen a sport egyre népszerűbb. A sportcsatornák többsége élőben közvetíti, és egyre több fiatal is érdeklődik iránta - hangsúlyozta Lévai Gergő. A sportoló a legutóbbi, szeghalmi bajnokságot - ott az 1000 köbcenti alatti STQ1-es kategóriában az eddigi címvédő Kazár Miklós után a negyedik helyen végzett - hozta fel példának, ahol 3500 néző volt kíváncsi a rekkenő hőségben a viadalra.

A rövidpályás Short Track Quad Bajnokságot az autocross bajnoksággal közös futamokon, de külön rendezvényként bonyolítják. A pályák 800-1200 m hosszúak, szélesek, lendületesek, a talajuk pedig döngölt föld. Ugratók alapvetően nincsenek, legfeljebb a terepviszonyokból adódóan emelkednek el a motorok egy-két helyen. Székesfehérvárt fekvése is kiválóan alkalmassá tenné e versenyek rendezésére, hiszen a rendszám nélküli járműveket trélereken és utánfutókon szállítják a helyszínre - állítják a szakértők, úgy vélik: egy 5-10 hektáros terület elegendő lenne egy komplex, edzések és versenyzés céljára alkalmas pálya kialakításához.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!