Sport

2007.07.05. 02:29

Áztak az esőben

Székesfehérvár - Tegnap az ötödik felkészülési mérkőzésén lépett pályára az FC Fehérvár együttese. A vendég az NB II-ben legutóbb bronzérmes FC Felcsút csapata volt.

Kovalcsik Katalin

Az időjósok előrejelzéséhez képest egy nap késéssel, de Fehérvárra érkezett a hi-degfront. Jelentős mértékben lehűlt a levegő, a felhők is szabad utat adtak az esőnek. Az viszont érdekes volt, hogy amíg a belvárosban csak időnként esett, addig Sóstón sokkal nagyobb volt a zuhatag. Ennek köszönhetően víz alatt állt a centerpálya, így a két csapat a hátsó füvesen csapott össze egymással.

A stadionban azért így is zajlott a munka: az MLSZ képviseletében Margitai Zoltán - Varga Endre technikai igazgató segítségével - a pálya hitelesítésén dolgozott.

Az FC Fehérvár immár az ötödik, míg a Felcsút az első felkészülési mérkőzésére készült. A vendégek Földes Gábor nélkül játszottak.

- Három és fél évig játszottam a Felcsútban, ám hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Békében váltunk el egymástól, hiszen a civil életben továbbra a klubtulajdonos, Molnár Csaba vállalkozásánál dolgozom, mint gépjármű ügyintéző. A futballt nem hagyom abba, hiszen Herczeg Miklóssal együtt, egy osztrák ötödik ligás csapatban folytatom tovább. Miután ott igényt tartottak rám, akkor döntöttünk a felcsúti válásról, hiszen Urbán Flórián már nem igen számított rám. Igaz, a legutóbbi szezonban már én is éreztem, hogy elmúltam 25 éves. Csak a szépre, így a két bajnoki aranyra, az ezüstre és a legutóbbi bronzra emlékezem - mondta a többszörös gólkirály Földes.

A Felcsútban szintén nem lépett pályára Miso Koljenovics - aki a kölcsön után visszatért az MTK-hoz - és az exfehérvári Viniczai Ádám, aki szintén kölcsönösen felbontotta a szerződését a klubbal, s a Kaposvölgyéhez tart.

Az egyik legtehetségesebbnek tartott megyei játékvezető, Becséri sípszavára kezdődött el a mérkőzés. Az FC Fehérvár a Németh - Meggyes, Fehér, Mészáros, Mohl - Lattenstein, Csobánki, Bozics, Magasföldi - Lelkes, Palásthy (csereként a horvát kapus Kobetics, továbbá Kakas, Horváth Á., Pálfi, Györök, Nemes és Folmer is pályára lépett) együttessel, míg az FC Felcsút Borbély (Bartos) - Venczel, Bergmann, Makrai, Károlyi - Török, Facko, Schrancz, Domján - Kovacsics, Kisznyér (csere: a kapus Bartos, Villányi, Telekdi, Székesi, Bajor, Nagy G., Bubori, Rábi) összeállításban játszott.

A találkozóra közel 200 néző volt kíváncsi, ám a 90 perc alatt végig szakadó esőben a szurkolók nem láthattak jó játékot. A víztől a pálya kifejezetten csúszós volt, s ez több-ször is megtréfálta a futballistákat. Az viszont feltűnt, hogy a Felcsút próbajátékosai nagy rössel játszottak, s talán nem véletlen, hiszen égett bennük a bizonyítási vágy. Nem kell ahhoz nagy jóstehetség, hogy a tudósító megállapítsa: több, NB I-es múlttal is rendelkező játékos (Török, Venczel, Schrancz) szerződési ajánlatot kaphat. Ami a mérkőzést illeti, az első félidő legjelentősebb helyzete Kovacsics előtt adódott, ám Németh óriási bravúrral hárította a lövést.

A folytatásban három gólt láthatott a közönség, előbb Fehér 25 méteres szabadrúgása után (1-0), majd Horváth Á. 14 méteres pattogós lövése kötött ki a kapuban (2-0). Aztán Bubori szépített (2-1), majd rá egy percre büntetőhöz jutott a Felcsút, ám Makrai lövését Kobetics kiütötte. Szombaton, 10 órakor az FC Fehérvár a Győrt, az FC Felcsút 11 órakor a Lágymányost fogadja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!