Sport

2007.05.14. 02:29

Csalódást okoztak

Dunaújváros - A Cornexi váratlan győzelme a Győr ellen átrendezte az alapszakaszban játszó négy együttes esélyeit a folytatásra. De a vérmesebb reményekhez a Dunaferrnek nyernie kellett.

Kovalcsik Katalin

Kökény Beatrix, a Fradi egykori kiválósága, abban bízott, hogy nyer a csapata Dunaújvárosban.

- Hiszek a győzelemben, ezt a Fradi-szív mondatja velem. Nagyon nehéz lesz...

Óvatosan nyilatkozott Kovács Péter, a Dunaferr szakvezetője:

- Nagyon szeretnénk nyerni a pesti vereség után, de a Fradinak ez a találkozó létkérdés a bajnoki cím miatt. Nem elég a Fradi ellen a lendület, az ész is fontos.

A mérkőzés első perceiben elhúzott a Budapest Bank FTC a Dunaferrtől. A zöldek egyébként mindig így kezdenek. Gyors támadásaikat a rosszul védekező hazaiak nem tudták megállítani. Aztán bekövetkezett az az esemény, amit nem lehetett bekalkulálni. A visszafelé futó Mörtel, és a kapuját elhagyó Ungureanu összeütközött, és mindketten a parkettára zuhantak. Paula, fejét beverve, elvesztette az eszméletét. Bába Mihály gyúró vitte le a pályáról. Minden bizonnyal ez a történés is megviselte a társakat, mert tovább tartott a zavarodottság, és a Fradi előnye egyre nőtt (4-10). Különösen a könnyűsúlyú Szucsánszki Zita leckéztette meg a Dunaferr védelmét és kapusát. Beállt Pigniczki, akinek most is helyén volt a szíve, az esze. Ám a kapkodás, a sok hiba ezután is jellemezte a hazaiak kézilabdáját. Már-már reménytelennek látszott a Dunaferr helyzete a szünetben (11-18), amikor is megtudtuk dr. Frank József csapatorvostól, hogy Ungureanu agyrázkódást szenvedett, és nem engedheti vissza a pályára.

Fordulást követően másképp védekezett a Dunaferr. Időben és nagyon agresszívan megtámadta a két lövőt, Szucsánszkit és Tóth Tímeát. Mörtel Renáta is elkezdte dobálni Ferlinggel együtt a gólokat. Fogyott a Fradi előnye. Fantasztikusan küzdött a csapat, Sirina Tóth hetesét megfogta, de ez a remeklés megint sok hibával is párosult. Annyira akartak az újvárosi játékosok, hogy hiányzott a hideg fej, a higgadtság. Mörtel, Ferling, Borbás, Pigniczki rossz dobásaival a csereként beállt Pastrovics kapus önbizalmát sikerült megteremteni. Lovász megszerezte első gólját, de Laluska labdát veszített, mégis úgy látszott az 55. percben, hogy még semmi sincs elveszve, 25-26-nál felcsillant a remény, de a két bíró ekkor nagyot vétett. Emberhátrányba került a Dunaferr három perccel a vége előtt, és nyilván nem akarva, de belenyúltak a sípmesterek a mérkőzésbe. Tóth könyörtelen volt, míg Mörtel lövését sáncolták, Vincze a kapust találta el. Kész, vége! A Dunaferr nehéz helyzetbe hozta magát meghökkentően rossz első félidei játékával. A Dunaferr női kézilabdázói a rájátszásban legközelebb május 20-án Győrben játszanak.

Kovács Péter: - Borzasztóan gyenge első félidei produkciót nyújtottunk.

Németh András: - Örülök a győzelemnek, de elmondhatom, sajnos a hajrában megint visszaestünk.

Dunaferr Sportcsarnok, 1000 néző, vezette: Andorka, Hucker.

Dunaferr NK: Ungureanu - Lovász 1, Laluska 1, Ferling 3, Borbás 2, Gáspár, Nagy 1, csere: Sirina (kapus), Balogh, Kovács, PIGNICZKI 4, Vincze 2, Őri 6 (6), Mörtel 5. Vezetőedző: Kovács Péter.

Budapest Bank FTC: HARISOVÁ - Mraviková, Soós 1, Uhraková 3 (2), SZUCSÁNSZKI 9 (1), TÓTH 9 (1), KIRSNER 4, csere: PASTROVICS (kapus), Szamoránszky P., Németh 2, Zácsik. Vezetőedző: Németh András.

Kiállítások: 6, illetve 2 perc.

Hétméteres: 6/6, illetve 5/4.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik