Sport

2007.01.11. 03:29

Ma az FCF is elkezdi

Székesfehérvár (mj) - Ma, 13 órakor elkezdődik az FC Fehérvár felkészülése, a bajnokság tavaszi folytatására. Az első feladat január 21-én, a terembajnokság miskolci selejtezője lesz.

Matók János

Ma, 13 órakor ismét edzést vezényel a Sóstói Stadionban Marijan Vlak, s ez azt jelenti, hogy az FC Fehérvár NB I-es labdarúgócsapata is elkezdi a felkészülést a tavaszi szezonra. A tréningen Németh Zoltán pályaedző és Ulbert Tibor kapusedző is megjelenik, de ők csak elbúcsúznak a csapattól, hiszen hétfő óta már az FC Sopronnál dolgoznak. Azt még nem tudni, hogy a helyüket kik veszik át, ám információink szerint a pályaedző posztján - Hrvoje Braovics társaként - Diszt László a jelölt. Ma a távozó, illetve az érkező játékosok kilétére is fény derülhet. Az viszont már biztos, hogy az első komoly fel-adat a terembajnokság selejtezője lesz. Az FC Fehérvár január 21-én Miskolcon, a Debrecen, a Paks és a Tatabánya társaságában lép pályára. A csoportból az első két helyezett jut majd tovább, a január 27-én rendezendő debreceni döntőbe. Miskolcra jegyeket csak a Sóstói Stadion jegypénztárában árulnak, munkanapokon 10 és 18 óra között.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!