2006.11.25. 03:29
Öten is a dobogón
Székesfehérvár (pb) - A testvérvárosban, Gyulafehérváron járt a Németh László Általános Iskola csapata, melynek aprópója a Barátság Kupa sakkverseny volt.
Először kapott meghívást az erdélyi testvérvárostól a székesfehérvári iskola. A nemzetközi sakkversenyen közel negyven fő indult, a Németh László Általános Iskolából hat tanuló (képünkön) vett részt a viadalon, közülük öten, az igen színvonalas mezőnyben - több korcsoportos román bajnok is ott volt a versenyen - dobogón végeztek.
Aranyérmes lett a hetedik osztályos Guber Péter, László Debóra harmadik osztályos és Kovács Nóra ötödikes tanulók a második helyen zártak. Bronzérmet szerzett Falvay Balázs (3. osztály), illetve Rehova Péter (7. osztály). A másodikos Szente Milán pedig az 5. helyen végzett.
- Részéről igen nagy bravurnak számít ez az eredmény, hiszen csak márciusában kezdte el a munkát az iskola sakkszakkörében - mondta dr. Peresztegi Nagy Róbertné, az iskolai sakkszakkör vezetője.