Sport

2006.11.13. 03:29

Kívül izgalmasabb

Tatabánya - Meglehetősen gyengén, mondjuk ki: pocsékul játszott a Győr elleni találkozón az FC Fehérvár csapata. A mérkőzés kívül már izgalmasabb volt: a helyi rendőrök őrizetbe vették a Videoton FCF Baráti Kör elnökét.

Matók János

Aztán amikor Kassai Viktor jelt adott a kezdésre, még egy dolog azonnal szemet szúrt: a két kispad között egy civil ruhás, bőrdzsekis, ám a fegyverzetét - pisztolyt, bilincset és végig a kezeihez simuló gumibotot - el sem takaró, vélhetően rendőr álldogált. Az is feltűnt: ha a lelátóról egy-egy szigorúbb bekiabálás hangzott el, azonnal felnézett. De a jelenlétét fogjuk inkább arra: vagy a játékvezetők testi épségét óvta, vagy pedig a futballistákat ösztökélte jobb teljesítményre a harci dísszel.

Amennyiben ez utóbbira gondolunk, nem jött össze: a két csapat, de inkább az FC Fehérvár, sajna gyenge volt.

Pedig a piros-kékek esélyesnek számítottak a gyengélkedő, s az első félidőben inkább a védekezésre koncentráló Győr ellen. Fölényben volt ugyan az FC Fehérvár, de igazi gólhelyzetet nem sikerült kialakítani, illetve Terjék és Mohl büntetőgyanús esésénél Kassai ellenük ítélt. Ha volt lehetőség, mint a 21. percben, akkor Stevanovics a gólvonalon mentett.

Kritikusak voltak a fehérvári drukkerek, s amikor sportszerű buzdításra szólították fel őket, a legutóbbi Fábry-show sztárvendégéhez, Kelemen Annácskához hasonlították az ETO-t.

Agilisabban kezdett, s a 49. percben büntetőhöz jutott a Győr, de Regedei lövését Sebők kivédte. Az 58. percben már nem volt pardon: Tóth szögletét Tokody 5 méterről fejelte a kapuba, 1-0. Aztán a 81. percben ott volt a lehetőség az egyenlítésre, de Sitku büntetőjét Stevanovics szögletre ütötte. Óhatatlanul érkezett a büntetés: Kocsis Tokody elé fejelte a labdát, aki nem hibázott, 2-0.

Darabokra hullottak a győzelmi álmok, mint a fehérvári öltöző ajtaján a kitört üveg...

Győri ETO-FC Fehérvár 2-0 (0-0)Tatabánya, 600 néző. Vezette: Kassai Viktor(Erős Gábor, Vámos Tamás)Győri ETO: Stevanovics 7 - Regedei 5, Kovács 5, Jkl 6, Tóth P. 5 - Varga 5, Bankj 5, Müller 5, Virág 5 - Bajzát 5, Tokody 7. Vezetedző: Pajkos János

FC Fehérvár: Sebők 6 - Csizmadia 5, Kocsis 4, Kuttor 6, Mohl 5 - Nagy 5, Bozics 5, Terjék 5 - Dvéri 6 - Horváth F. 4, Sitku 4. Vezetőedző: Marijan Vlak.

Csere: Varga helyett Pákolicz 6 (52. perc), Virág helyett Hanák (69.), Bajzát helyett Szabó (87.), illetve Horváth helyett Dajics 4 (a szünetben), Nagy helyett Lattenstein 5 (57.), Terjék helyett Julinho (64.).

Sárga lap: Tóth, Jkl, illetve Bozics, Csizmadia

Szögletarány: 7:8 (4:4)

A Videoton FCF Baráti Kör elnökét - egyben a Fehérvár FC Kft. felügyelőbizottságának a tagját -, Horváth Győzőt tegnap értük utol telefonon, akit szombaton este, Gál László ügyvezető személyes közbelépésének is köszönhetően hagyhatta el a rendőrségi fogdát. Kérdésünkre Horváth elmondta, amikor nem engedték bevinni a stadionba az egyébként engedélyezett zászlókat, akkor telefonon felhívta a fehérvári rendőrség ebben illetékes vezetőjét, hogy mindezeket igazolja, ám a tatabányai kollégákat ez nem érdekelte. Ezt követően igazoltatták, és fel-írták Horváth adatait, aki kérte, hogy beszélhessen a rendőrök vezetőjével. Ez csak jóval később, a mérkőzés lefújása után következett be, de a tiltás okairól érdemi választ akkor sem kapott. A 30-40 rendőr gyűrűjében már csak 10 fehérvári volt ott - közöttük a Horváth Győzővel utazó gyermeke és fiatalok -, amikor ismét igazoltatásra szólították fel. Átadta személyi igazolványát, majd észlelte, hogy a lakcímkártyája nála maradt, ezért egy lépést tett a rendőrök felé, hogy azt is átadja. Ekkor teperték le töb-ben - Horváth szerint bőven kapott közben -, s megbilincselve a kapitányságra szállították. Miután a bilincs túl szoros volt, mindkét kézfeje azonnal belilult, de akkor még nem tudták levenni, mert a kulcs nem állt rendelkezésre. Felvettek egy jegyzőkönyvet, majd kórházba vitték, ahol az orvosi látlelet szerint, a bal kezén a gyűrűsujja eltörött.

Lapunk kérdésére a Komárom-Esztergom megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese, Vétek György alezredes tegnap elmondta: Igazolás megtagadása miatt egy fő őrizetbe vétele történt szombaton, semmi másról nem tudok a mérkőzéssel kapcsolatban. Megkerestük Varsányi Zsolt sajtóreferenst, aki mára ígért részletes tájékoztatást.

Horváth Győző arról is tájékoztatott, hogy az indokolatlan bántalmazás miatt, ma ügyészségi feljelentést tesz Tatabányán. Továbbá petíciót szándékoznak átadni Kisteleki István MLSZ-elnöknek, hogy a szombati esetre, s az engedélyeztetések értelmezésére felhívják a figyelmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!