2006.11.06. 03:29
A győzelem a lényeg
Székesfehérvár - Az Albacomp kosarasai a Debrecent fogadták. Itthon győzelmet várt mindenki, főképp úgy, hogy a cíviseket jó adag balszerencse üldözte.
A csapatok melegítésénél meglepve tapasztaltuk, hogy a Debrecen edzőjét, a korábbi idők válogatott bedobóját, Walke Károlyt a kispad helyett a pályán, öltöny helyett mezben láthattuk.
- Le kellett vetkőznöm, hogy meglegyen az előírt tíz fős létszám a padon - mondta.
Kiderült, a Vadkakasoknál Vranjics, Mirkovics, a magyar válogatott Molnár András nem állhatott Rajko Toroman szakvezető rendelkezésére.
- A helyzet mindent elmond az esélyeinkről. Az Albacomp jó csapat, de mi meg akarjuk nehezíteni a helyzetüket - jelentette ki a Debrecen vezetőedzője.
- Nem foglalkozunk azzal, hogy ki hiányzik, illetve ki játszik az ellenfélnél. Mindenkiből felkészültünk, center poszton kell kicsit másképp játszanunk, ki kell hozni a magas embereiket a palánk alól - így Fodor Péter.
Aztán elkezdődött a játék, az Albacomp hamar átvette a játék irányítását. Banks és Bencze, a két hazai center vezérletével a hazaiaknál volt a lépéselőny. Az ellenfélnél az irányító, Fodor mester fia, Fodor Márton igyekezett.
- Tudom, hogy Marci mit tud, felkészítettem a játéko-saimat. Remélem, nem csinál semmi váratlan extrát. Hiába, ilyen a sport, az élet, ebben a helyzetben természetes, hogy az apa ilyet mond a fiáról... - fintorgott Fodor Péter.
Fogyott a hazaiak hamar szerzett előnye, ideje volt elbeszélgetnie a szakvezetőnek a játékosokkal. Aztán dörgött a taps a látványos Horváth- Banks alley-oup után. A héten betegeskedő Marciulionis leült, Pojbics váltotta.
- Minden rendben, nincs lázam, szeretnék játszani - reménykedett a meglehetősen sápadt litván irányító.
A kisszünet után már 13 pont volt az Alba előnye, de megtorpant a csapat. Az ellenfélnél ekkor Harris villogott, el is fogyott 8 pont, a figyelmetlen védekezési megoldások voltak bosszantóak. Ezeken látszott igazán, mennyit jelentett, hogy a válogatottak későn csatlakoztak a csapathoz. De végül nem volt probléma, ez a szakasz egálra végződött, és 10 pontnyi előny biztosított nyugodt szünetet.
- Nem tetszett, hogy siettettük a játékot, hogy védekezésben nem valósult meg, amit gyakoroltunk. Tetszett, hogy 49 pontot szereztünk 20 perc alatt - vélte Fodor Péter.
Térfélcsere után sorra maradtak ki a legbiztosabb ziccerek, 0-7-et produkáltak a játszók, majd mélyült a gödör, és már a Vadkakasok vezettek. Ezekben a percekben a lepattanók nagy része vendégkézbe került, a harmadik negyedben szenvedett a csapat. Nem nagy honi előnnyel vágtak neki a játszók a záró 10 percnek. Hiba itt, hiba ott, ami ott érthető, az itt nem annyira, hiszen ott ugyancsak tartalékos volt a csapat, itt meg Lowe és Vincz kivételével mindenki játszhatott. Három és fél perccel a vége előtt 6-0-ás menet ide, újra tíz pontra nőtt az előny. Meg lehet nyugodni? Na, még nem, mert ismét elhagytak a fehérváriak 7 pontot, de a végére összekapta magát a csapat, és nyert. Tulajdonképpen ez a lényeg, bár még a játékban, és a hozzáállásban lesz min javítani.
- A támadójátékunkban voltak kifogásolható megoldások, amelyek elegek voltak ahhoz, hogy az ellenfél vérszemet kapjon. A mezőnyembereinknek nem ment ma, küzdeni küzdöttünk, bár néhány teljesítménnyel elégedetlen vagyok - összegzett emígy Fodor Péter.
- Csak dicsérni tudom a játékosaimat, harcoltak, küzdöttek, de a végére elfáradtunk - így Rajko Toroman.
Székesfehérvár, 2000 néző, vezette: dr. Valovics, Király, Benczur.
Albacomp: Marciulionis (4), Horváth Á. (12/6), Kámán (8), Banks (22), Bencze (26), csere: Pojbics (4), Forbes (7/3), Góbi (4). Vezetőedző: Fodor Péter.
Debrecen: Fodor M. (14/3), Harris (17/9), Tóth (9/3), Likár (17/9), Skornik (13/3), csere: Bukva (4), Molnár M. (-), Walke (-). Vezetőedző: Rajko Toroman.
Kipontozódott: Skornik (40.).
Az eredmény alakulása: 3. perc: 7-2, 9. perc: 27-17, 12. perc: 33-20, 16. perc: 35-29, 24. perc: 49-46, 27. perc: 55-57, 34. perc: 66-59, 38. perc: 75-70.