Sport

2006.07.25. 02:29

Tömegsport, vagy élsport?

Agárd (sis) - A VVSI telepén nemcsak a nagy meleg miatt gyűltek össze rengtegen, hanem sokakat vonzott a terjedőben lévő tömegsport, a sárkányhajó verseny is.

Mórocz Zsolt

A Szegeden augusztus 17-20 között látható kajak-kenu világbajnokság programjának lesz a része a települések közötti sárkányhajó országos bajnokság döntője. A legnagyobbak előtt e hon legjobbai is megmérettetik tehát magukat. Most a budapestiek kapaszkodtak bele az evezőkbe, egységenként a dobossal együtt huszonketten. A hajók látványosak, de módfelett drágák, így ez akadálya a sportág eltömegesítésének. A versenyen 8 csapat állt rajthoz, győzött a Csillaghegy, második a Pesterzsébet, harmadik a Csepel csapata.

- A világban profik is sárkányhajóba ülnek, s nincs ez szerencsére máshogy nálunk sem. A múlt héten rendeztük meg a válogatót a Tajvanban rendezendő sárkányhajó vb-re, s az egységekben olimpiai kajakosok ültek, a többi között Kovács Katalin, Kolonics György, és sokan mások, így előbb, utóbb élsport lehet ebből. Ez a sport a közösség formáló ereje miatt lehet fontos. Európában még nem nagyon elterjedt, elsősorban Ázsiában népszerű e versenyforma. Segíteni úgy tudjuk, hogy a budapesti szövetség vett négy hajót, és ezeket odaadtuk az egyesületeknek, hogy minél többen kapjanak kedvet, főleg az úgynevezett amatőrök. Jelenleg 8-900 ember sárkányhajózik az országban - mondta Kovács Ákos, a fővárosiak szövetségének a főtitkára.

- Jó volt látni a sok embert, amint kajakost játszott, és azt, hogy utána közösen ettek, ittak, beszélgettek, egyszóval együtt lehettek, mert ez jelenleg sajnos hiánycikk - jelentette ki a kajakos szövetségi kapitány, Angyal Zoltán.

A székesfehérvári, tókörnyéki érdeklődőket a Dragon SE sárkányhajósai Kovács Zoltán kajak-kenu világbajnok vezetésével várják a sukorói evezős pályán, mert szeretnék, ha kellő bázisból nőné nagyra magát egyesületük.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik