Sport

2006.07.13. 02:29

Kuttor a legjobb!

Székesfehérvár - Amíg az elmúlt bajnoki szezon legjobb játékosa, Kuttor Attila és társai Sóstón gyakoroltak, a kazah Kairat Almaty csapatát szállító repülőgép kétórás késéssel landolt a Ferihegyi repülőtéren.

Mórocz Zsolt

Miközben az FC Fehérvár tegnap délelőtt a Kairat Almaty elleni mai mérkőzésre hangolt, az MLSZ-ben átadták a tavalyi szezon legjobbjainak járó elismeréseket. Így az Év játékosának járó Bozsik József-díjat Kuttor Attila, a Deák Ferenc-díjat (a gólkirály) Rajczi Péter, a Puskás Ferenc-díjat (az Év felfedezettje) Kanta József, a Herczka Pál-díjat (az Év játékvezetője) Solymosi Péter, a Sebes Gusztáv-díjat (az Év edzője) Supka Attila, míg a sportszerűségi díjat az MTK kapta.

Kuttor Attila nem lehetett jelen a díjátadáson, hiszen annak időpontjában más, fontos elfoglaltsága akadt az FC Fehérvár edzésén volt jelenése.

- Óva intek mindenkit attól, hogy lebecsülje kazah ellenfelünket csak azért, mert a messzi távolból érkezik, s ezért is hajlamosak sokan a gyengébb kategóriába besorolni. Ez messze nem így van, s erről a szlovák Artmedia csapata is tudna beszélni, a tavalyi BL-selejtező kapcsán. Nagy csata várható, ezért tiszta fejekre lesz szükségünk a pályán. Remélem, hogy a csapat túlteszi magát a külső körülményeken, s a megfelelő előnnyel utazhatunk majd el a visszavágóra - mondta a tréning után az FC Fehérvár csapatkapitánya.

Pörgős 90 percet vezényelt tegnap Csertői Aurél a tikkasztó napsütésben - az esti edzéslehetőség a Kairat csapatát illette -, a pontrúgások gyakorlása mellett, a keret az egymás közötti mérkőzéssel is készült. Voltak szép villanások, de hibák is akadtak.

Nem véletlen, hogy a szakvezető többször is megszakította a játékot, s elmagyarázta, hogy a taktikai feladatok során mit vár el a csapattól.

- Számunkra sötét lónak számít a Kairat, csak a tavalyi, az Artmedia elleni mérkőzések felvételét tudtuk megnézni. Válogatott játékosok alkotják ellenfelünket, s már csak ezért sem szabad lebecsülnünk őket. Természetesen az a célunk, hogy kellő előnyt szerezzünk a visszavágóra, de arra is fel kell készülnünk, hogy ez nem lesz olyan egyszerű feladat - mondta az edzés után a szakvezető.

Az FC Fehérvár Sebők - Csizmadia, Kuttor, Koller, Vincze - Bozics, Schwarcz, Farkas - Dvéri - Sitku, Horváth F. tervezett összeállításban kezd a ma esti találkozón.

Az 1954-ben alapított, vasutas kötődésű kazah csapatot szállító repülőgép, bő kétórás késéssel landolt Ferihegyen, majd a küldöttség azt követen utazott el Fehérvárra. Miután elfoglalta szálláshelyét, az étkezést rövid szabadprogram, majd 20 órától a sóstói edzés követte. Kérésünk ellenére a klub vezetőedzője, a türkmén származású Tacsmurad Agamuradov, fáradtságra hivatkozva minden kérdést elhárított. A Kairat sajtófőnöke, Zsajgaliv Samat azért egy keretet közölt, így Bojcsenko, Jurov, Nabojcsenko (kapusok), Boskovics, Iriszmetov, Szmakov, Abdulin, Artyomov, Utahbajev, Karpovics, Lihobalenko, Karpenko, Kadirkulov, Bulesev, Sopov, Tlehugov és Anginbajev (mezőnyjátékosok) közül kerül ki a kezdőcsapat. Az viszont kiderült, hogy mindent tudnak az FCF-ről...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik