Söréd

2015.07.30. 17:39

Ez a teljes élet: Bagi Iván humorista zsűrizett a fogyatékkal élők "Ki mit tud?"-ján

Söréd – Bagi Iván humorista, író volt a Teljes Élet fogyatékkal élő gyerekeknek és felnőtteknek szervezett tábor vendége csütörtökön.

Sebestyén Lilla

Az 1983-as volt az a dátum, amikor az első fogyatékkal élő fiatal átlépte a sörédi plébánia kapuját, azóta minden évben fogadnak sérült gyermekeket és felnőtteket, hogy egy-két hét erejéig összehozzák a társaságot, színesebbé tegyék az életüket és tehermentesítsék a szüleiket. A nyaralók egy hetes turnusokban érkeznek, mint ahogy Csada Imre Zoltántól, a tábor jelenlegi vezetőjétől is megtudom: szombaton cserélődik a csapat. Jelenleg a 30-40 év közöttiek üdülnek a településen.

– Igyekszünk változatos programokat szervezni számukra. Volt már akadály verseny, foci bajnokság, nemrég a móri tűzoltók jártak nálunk, ma pedig Bagi Iván humorista, író jött el a Teljes Élet táborba – magyarázza Csaba.

Mint megtudtam, a sztárvendég egy konkrét eseményre érkezett, a sörédi Ki mit tud?-ra, ahol a táborozók egyéni, vagy csoportos produkciókat mutatnak be. A művész pedig az előadások értékelésében segédkezett, a zsűriben.

Utóbbit egyébként megtette a közönség is, mindegyik bátor előadót kitörő tapssal, füttyökkel dicsértek társaik, és a táborban dolgozó önkéntesek.

Volt, aki Villon – Ballada a senki fiáról című művét szavalta el, más táncolt, vagy Demjén Rózsinak öltözve énekelt, de viccekből is akadt bőven, ahogy harsány nevetésből is.

 

A bíráló bizottság végül minden fellépőt ugyanabban a jutalomban részesített: megkapták Bagi Iván egy korábban kiadott könyvének dedikált példányát.

A programból a közös fotók készítése sem maradhatott ki. A produkciók mellett már csak azt élvezték jobban a táborozók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!