Futás

2017.11.10. 06:30

A nagy telekis futás

A Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola nagyjából ötven fős (tanárokból, szülőkből, öregdiákokból és diákokból álló) csapata nagy feladatra vállalkozott.

A 2015-ös 500 kilométeres Teleki Blanka Emlékfutás példájára, melynek során Kővárhosszúfaluról futott a csapat Székesfehérvárra, idén egy 1660 kilométeres váltót szerveztek Párizsból Székesfehérvárra. Hiszen iskolánk névadója Kővárhosszúfalun született és Párizsban halt meg. A szervezés februárban kezdődött, akkor ezt az ötletet sokan lehetetlennek, vagy egyszerűen nevetségesnek találták. Majd márciusban megkezdődött a futók felkészítése. A nyár utolsó hetét a szervező tanárok öt fős csapata a teljes útvonal bejárásával és feltérképezésével töltötte. Szeptembertől heti háromszor volt lehetőség a csapattal együtt edzeni, ami ekkor kezdett véglegesen összeállni. Köszönhetően a szervezők munkájának október elejére elkészült a futás térképe, ahol a 165 váltópont precízen, gps koordinátakkal volt ábrázolva, valamint elkészült a szakaszokat leíró itiner is, ami a későbbiekben sokat segítette a tovább haladásunkat. Illetve ekkor kezdett körvonalazódni, ki mikor fog majd futni, és ki kit vált. Fontos megjegyezni, hogy ebben a váltóban nem csak futók, hanem kerékpárosok is szerepeltek. Egy futót mindig két biciklis kísért, ám míg a futót tíz kilométerenként váltották, addig a kerékpárosoknak négy szakaszt, azaz negyven kilométert kellett megtennie, természetesen futótempóban. A párizsi indulás előtt felkerestük azt a házat, melyben Teleki Blanka élt, elénekeltük a himnuszt, illetve koszorút helyeztünk el az emléktáblára. Ezután közösen átsétáltunk a Montparnasse-i temetőhöz és felkerestük névadónk végső nyughelyét. Itt csatlakozott hozzánk Teleki Blanka két leszármazottja is. Egyikük, felolvasta De Gérando-Teleki Judit köszöntőjét, akit betegsége sajnos megakadályozta, hogy jelen legyen. A temetőben beszédet mondott Szabó Gábor igazgató úr, megkoszorúztuk Teleki Blanka sírját és minden részt vevő elhelyezett egy szál fehér szegfűt. A megemlékezés után pedig kivonultunk a temető elé, ahonnan néhány perccel késő Gajda Péter tanár úr megkezdte a futást.

Míg szombaton hangulatos francia kisvárosokban jártuk utunkat, egészen sík terepeken, addig vasárnapra már jelentősen jutott mindenkinek az emelkedőkből. Hétfőn keltünk át a határon és érkeztünk meg Németországba. Ekkor már Vogézekben és a Feketeerdőben küzdöttünk a hatalmas és igen hosszú emelkedőkkel. A legtöbben itt jöttünk rá mire is vállalkoztunk, de ügyesen átsegítettük egymást mind az útvonal által adott, mind a lelki nehéz szakaszokon.

A telekis staféta tagjai a finisben. Rengetegen csatlakoztak hozzájuk a táv legvégén
Forrás: Teleki Gimnázium

Kedden még szép, napos időnk volt és az emelkedők száma is csökkent. Majd szerdán hajnali 2 óra körül elérkeztünk hosszú utunk feléhez.

A napok múlásával a csapat egyre jobban összeszokott. Váltóponton társainkat várva vagy utazás közben csapott spontán „partyk” is erről árulkodnak. Jó hangulatból, és jókor elsütött faviccekből sosem volt hiány. Csütörtökön érkeztünk meg Ausztriába.

Pénteken sokan az utolsó szakaszukat futották. Délután minden szervező és résztvevő arcán a fáradtság mellett látni lehetett ismét az izgatottságot, hiszen közeledtünk a célunkhoz.

Majd megérkeztünk Magyarországra. Az osztrák-magyar határ átlépésekor kialakult legtöbbünkben valami furcsa érzés.

Ott volt a boldogság, hogy holnap már a saját ágyamban feküdhetek le este, újra láthatom a családomat és barátaimat, aztán jelen volt a büszkeség, mert ekkor már mi biztosra vettük, hogy megcsináljuk bármi is legyen, elérjük a célunkat és élt bennünk a kíváncsiság, hogy mi lesz holnap ott, a Teleki udvarán, milyen lesz visszatérni.

Reggel korán elindultunk a győri szállásunkról, teljesíteni az utolsó szakaszukat, vagy éppen lenyűgöző módon lefutni még egy félmaratont vagy maratont. Mert voltak olyanok is, akik még erre a napra bevállaltak egy hosszabb távot. Fehérvárra érve a Palotai úton rengeteg futó csatlakozott hozzánk, illetve a Zichy ligetnél is.

Itt találkozott újra a csapat, mely utoljára Párizsban az induláskor volt együtt. Az utolsó pár száz méteren rengetegen vártak ránk a Várkörúton, ami még plusz erőt adott futásunk legvégére. Leírhatatlan érzés lakozott mindegyikőnkben, amikor befordultunk a Teleki udvarára és elértük a célunkat.

Amellett, hogy teljesítettük az 1660 kilométeres váltófutást és rengeteg élménnyel új barátokat szereztünk részesei lehettünk egy igazi csapatnak.

Rideg Judit 11.C

Teleki gimnázium, Székesfehérvár

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!