SÉTA

2017.08.27. 13:17

Ahol a toll volt a túrabotunk és a papír volt a túracipőnk

KISLŐD Első táborozóként nem tudtam, mire számítsak. Félelemmel indultam, de a megérkezés után perceken belül feloldódtam. Barátságos szobatársak és táborvezetők vártak minket. Mindenben kérhettük egymás segítségét.

A táborban előadásokat hallgattunk, vetélkedtünk, és mivel gyönyörű helyen voltunk, sokat sétáltunk. Kipróbálhattuk a Kalandpark szárazföldi és vizes állomásait is, amit nem igazán lehetett elázás nélkül túlélni. Építettünk autót kartonpapírból, újságcikket írtunk és elemeztünk. Szombat este együtt búcsúztattuk a tábort és a nyárt. Hegedűszóra énekeltünk magyar nótákat, nagyokat nevettünk együtt. Sok embert megismertem. Jó volt így egymásra találni. Kiderült az is, hogy sokan írnak novellákat és verseket. Ezeket megvitattuk, tanácsokkal láttuk el egymást. Jó volt tudni, hogy sokan sokféle szöveg írásával próbálkoznak.

A táborból sok emléket és új barátságokat viszek haza. Örülök, hogy lehetőségem adódott ide eljutni, hiszen a móka és kacagás mellett rengeteget tanulhattam, és új dolgokkal ismerkedhettem meg.

Farkas Annabella

Zalaegerszeg, Báthory szakgimnázium

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!