Jó reggelt, Fejér megye!

Sáros pocsolyákon, gödrökön, törékeny rianásokon át vezetett az út, sok batyuval, esésekkel-kelésekkel, egyensúlyozva az évek nehéz súlya alatt. Egyetlen tanács volt, ami mindig ott lapult a zsebben: a „nem cselekvés művészetének” keleti bölcsessége. Mert ez az egyik legnehezebben betartható feladat egy olyan, igazságérzettől fűtött lélek számára, amelyik mindig tenne, menne, dolgozna, tanulna. Tudni kell, mikor kell hagyni a sorsot, hogy a maga módján és tempójában intézze el a dolgokat. Nem kikényszeríteni az igazságunkat, akaratunkat, vágyainkat. Aztán a minap fehér galambtoll hullott a kezemre. Ennél nagyobb bizonyosság nem is kellett ahhoz, hogy tudjam: kiálltam a próbát. És tudtam azt is, hogy az élet ezúttal is mindenkinek kiméri a maga jussát: kinek a lelki terheket, kinek pedig a megbecsülést.