Rendőrségi

2012.04.29. 08:27

Visszajáró betörő eszik-iszik, firkál a hétvégi házakban, s még lop is

Jól ismert a rendőrök előtt az a férfi, aki előszeretettel tör be a Velencei-tó környéki hétvégi házakba, s azokban életvitelszerűen tartózkodik, elvisz ezt-azt, s még kárt is okoz. Az illető a hétvégén ismét tevékenykedett, ezért keresik.

feol.hu

R. Szabó Ágnes megyei rendőrségi szóvivő vasárnap közölte: a gárdonyi nyomozók által jól ismert módszere mellett, ezúttal az egyik helyszínen hagyott személyi igazolványa buktatta le azt a 38 éves lakcím nélküli férfit, akinek körözését a pénteken és szombaton ismertté vált lopások és betörések miatt adták ki a Velencei-tó környéki rendőrök. A férfi pénteken, Velencén a számozott utcák egyikében járt. Két ingatlanra ment be, miután kivágta az utcafronti kerítést. Mindkét helyszínről egy-egy kerti csapot szerelt le és vitt el. Szombaton Gárdony egyik számozott utcájában járt. Miután betört az ingatlanra, leszerelt egy csapot. Szívecskéket karcolt, rajzolt a bútorokra, falakra. Az általa okozott rongálási kár eléri a kettőszázezer forintot. A helyszínen a rá jellemző nyomok mellett, ezúttal a személyi igazolványát is megtalálták a rendőrök. A nyomkövető kutya a rögzített nyomok alapján további két ingatlanhoz vezette a rendőröket, ahol szintén járhatott a tettes. Az ingatlanok szemléjét vasárnap tovább folytatják a nyomozók.

A keresett férfi nem ismeretlen a hatóságok előtt. A lakcím nélküli 38 éves férfi előszeretettel tartózkodik a Velencei-tó körül. Nem egy eljárás folyt vele szemben amiatt, hogy miután betör a hétvégi házakba, ott életvitelszerűen tartózkodik. Eszik, iszik, átrendezi a házat és a firkálásaival kárt okoz a berendezésben. Távozásakor apróbb dolgokat visz magával. Legutoljára akkor fogták el, amikor egy tó környéki önkormányzat épületéből számítógépet akart elvinni egy betörés során. A tetőn megbújva találták meg a járőrök, zsebében a géphez tartozó egérrel, mellette a gép házával. Előzetes letartóztatásba került. A harminc nap lejártát követően az ügyészség nem indítványozta az előzetes letartóztatás idejének meghosszabbítását, így szabadították. Adatai alapján most ismét keresi a rendőrség.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!