Rendőrségi

2006.08.03. 02:29

Sóderkupacba rohant

Fejér megye (ma) - A hét elején kevesebb közlekedési baleset és garázdaság történt, a rendőröknek egy halálos és három súlyos személyi sérüléssel járó esetnél kellett helyszínelniük.

Mórocz Zsolt

A nyár a kerékpárosok, motorosok szezonja is. Sokukat rendszeresen éri könnyebb vagy éppen súlyosabb baleset az utakon. Elsősorban a főutak mentén haladók kerülhetnek veszélyes helyzetekbe, sokszor pedig önmaguk figyelmetlensége a baj forrása. A napokban például Sárkeresztúron egy kerékpáros egy autót jobbról került ki, azonban nem vette észre az úton előtte tornyosuló sóderkupacot és belehajtott abba. A kavicskupacba ütközve elveszítette uralmát a kerékpárja fölött és a megelőzött gépkocsi platójának esett. Olyan szerencsétlenül ütötte meg magát, hogy eltörött a kisujja. Könnyű sérüléssel úszta meg a balesetet.

Kevésbé volt szerencsés az a motoros, aki segédmotorjával közlekedett Cecén. Az úton haladva elhajtott a motoros mellett egy személyautó, amitől a kétkerekű járgány vezetője megijedt. A motoros izgalmában az útpatkára hajtott, majd a villanyoszlopnak csapódott és elesett. A baleset következtében súlyos sérülést szenvedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!