Rendőrségi

2016.03.22. 08:52

Sikkasztás és orgazdaság miatt intézkedtek a megyei rendőrök

Rendőrségi hírek, az elmúlt 24 óra intézkedései.

Székesfehérváron, a Palotai úton ellenőriztek a járőrök 2016. március 21-én 12 óra körüli időben egy 36 éves helyi lakost, aki ellen a Monori Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki, továbbá szabálysértési ügyében a rá jogerősen kiszabott elzárás büntetésének letöltését sem kezdte meg. A rendőrök J. Károlyt elfogták és előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd büntetés-végrehajtási intézetbe kísérték.

Egy székesfehérvári áruház parkolójába kértek rendőri segítséget 2016. március 21-én 13 óra 25 perckor, mivel a biztonsági szolgálat észlelte, hogy egy áruszállító gépjármű rakterét a sofőr felnyitotta, majd a szállítmányt egy férfi segítségével egy másik gépkocsiba pakolta át. A helyszínre érkező rendőrök a tetten ért csákvári és budapesti lakost elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók N. Richárdot sikkasztás vétség, míg M. Józsefet orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!