Rendőrségi

2006.08.09. 02:29

Nem a város bűnös, de él bűnös benne

Székesfehérvár (kk) - Az Országos Redőr-főkapitányság készített egy összegzést, amely tíz év bűnügyeit sorakoztatja fel, összehasonlításra ad alkalmat a bűnök és a városok között.

Mórocz Zsolt

A táblázatban Fejér megyéből Székesfehérvár, Bicske, Dunaújváros, Mór, Sárbogárd és Gárdony települések adatai olvashatók. Az elkövetett bűnök közül az emberölés és a rablás az, amely a leginkább félelemérzettel tölti el az embereket, történjen bárhol, hatással van a közvéleményre. Az említett városokban 1996-ban összesen hat befejezett emberölést jegyez a statisztika, volt viszont három kísérlet is, amely nem végződött a megtámadott halálával. A statisztika csúcsán az 1999-es esztendő történései állnak, amikor is a 17 elkövetett emberölésnek minősülő bűncselekményből 9 volt befejezett. Tíz emberölést regisztráltak 98-ban, nyolc vált befejezetté.

A vagyon ellen elkövetett bűncselekmények száma magasan vezet minden ország, minden város bűnügyi összegzésében. A tíz év alatt a legtöbb lopást Székesfehérváron követték el. Az éves adatok nem térnek el egymástól jelentősen, de a számsorból kiemelkedik a 2003-as esztendő, ekkor a megyeszékhelyen 2615 lopást jeleztek a kapitányságnak. E számsor összeállításában az ügyes zsebesek is közreműködtek, minden évben sikerült néhányukat rajtakapni, de a legtöbbet 2004-ben, akkor 86 esetet jegyzett fel a krónika. A másik kedélyborzoló a gépkocsilopás, a betöréses lopás, de a legdurvább bűncselekmény az emberölés után a rablás. A megye legnagyobb városának vezető szerepe itt is megmaradt. Fehérváron követték el az évek alatt a legtöbb rablást, Dunaújváros esetei voltak még kirívóak, viszont volt egy év, a 2002-es, amikor Dunaújvárosban 44 esetben keltett félelmet ez a bűncselekmény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!